hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Május 31-ig félhetnek a NAV-nál – Tállai adócsökkentést javasol

  • adozona.hu

Csökkenteni kell a jövedelmek adóterheit, a forgalmi, fogyasztási típusú adók arányát pedig növelni a költségvetési bevételekben – hangsúlyozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy sajtótájékoztatón, hozzátéve: az Európai Bizottság szerint is helyes ez a magyar kormány által követett irány.

Tállai András, az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtikára felidézte, a kormány 2010-ben döntött arról, hogy csökkenti a jövedelemadókat és a progresszív személyi jövedelemadó rendszerét egykulcsossá alakítja át, deklarálta továbbá, hogy az egyszámjegyű szja-kulcs elérése a cél.

Az szja-kulcs 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökkent, ami 120 milliárd forint megtakarítást jelent a családoknak.Az államtitkár szerint nemzetközi kitekintésben sincs szégyenkeznivaló, csak Bulgáriában alacsonyabb – 10 százalékos – az szja-kulcs. Litvániában ugyancsak 15, Észtországban 20, Lettországban 23, Romániában 16 százalék. Hozzátette, Csehországban is 15 százalék a kulcs, de ott szolidaritási adó is társul hozzá bizonyos jövedelem felett.

A szja-rendszer változásával az elmúlt öt-hat évben 3600 milliárd forint maradt a családoknál, ennek egyharmada a családi adókedvezmény változásának köszönhető – ismertette Tállai András.

Kérdésekre válaszolva elmondta, a kormány elfogadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatban lévő átszervezéséről szóló jelentést, egyben azt kérte a szakminisztertől, hogy június 30-ig készüljön újabb jelentés, amely a szervezeti szabályzatot, valamint az esetleges további, kizárólag szakmai alapon történő létszámcsökkentést is tartalmazza.

Hangsúlyozta, hogy az adóhatóságnak sok új feladata lesz, munkáját másképp fogja végezni, mint eddig, elsősorban az ellenőrzés hatékonyságát, a kockázatelemzést, a kiválasztás módszerereit illetően, és folytatja az integrációt is az adó- és a vámág között. Ennek alapján fogják meghatározni az új szervezeti sémát. Május 31-ig elkészül a munkateljesítmény értékelése is a NAV-nál, az abból nyert információk meghatározhatják az újabb döntéseket.

A vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatos kérdésre elmondta, idén egy vizsgálatot kezdeményezett a bűnügyi ág.

Megfontolandó javaslatnak nevezte, hogy infláció feletti béremelésnél a munkáltatók járulékkedvezményben részesüljenek, ennek szakmai vizsgálata folyik.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy január 1-jétől ismét bővült a családi adókedvezmények rendszere. A kétgyermekes családok adókedvezménye gyermekenként havi 2500 forinttal, vagyis az eddigi havi 20 ezerről havi 25 ezer forintra emelkedett. Ez éves szinten 60 ezer forint többletet jelent a kétgyermekes családoknak. A családi adókedvezmény már a várandósság 91. napjától igénybe vehető. Ez a bővítés 360 ezer családot érint. A kétgyermekesek támogatása 2019-ig három lépcsőben 40 ezer forintra emelkedik.

A családi típusú adózás eredménye, hogy 2011 és 2016 között mintegy 1300 miliárd forint megtakarítás maradt a gyermeket nevelő családoknál. Öt év alatt – 2010-től 2015-ig – százezerről egymillióra nőtt a kedvezményt érvényesíteni tudó családok száma.

2015-re egy átlagos gyermekes szülő havi nettó keresete 2010-hez képest több mint harmadával, 45 ezer forinttal lett magasabb. A legnagyobb mértékben, közel 60 százalékkal a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok jövedelme nőtt, ők átlagosan 78 ezer forinttal többet vihetnek haza. Ha valakinek ma Magyarországon három gyermeke van és átlagkeresettel rendelkezik, egyáltalán nem fizet szja-t vagy járadékokat – ismertette az Emmi államtitkára.

Novák Katalin kiemelte emellett az első házasok adókedvezményét, ami az államtikár szerint a családi adókedvezmény előszobája. Az „állami nászajándék” havi 5 ezer forintos megtakarítást jelent a házasoknak, amelyet 2015 végéig több mint 12 ezer házaspár vett igénybe 400 millió forint összegben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink