hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Siessen, ha postán kérné szja-bevallási tervezetét a NAV-tól!

  • adozona.hu

Március 19-éig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását levélben, sms-ben vagy az adóhatóság honlapján kitölthető űrlapon azok, akiknek nincs ügyfélkapuja – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Eddig csaknem félmillióan kérték a postázást, 50 ezerrel többen, mint tavaly ilyenkor.

A tájékoztatás szerint az ügyfélkapuval rendelkezők már egy hete hozzáférnek a NAV által elkészített adóbevallási tervezethez, és szükség esetén módosíthatják vagy kiegészíthetik azt a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető weboldalon.

Ha valaki a tervezet elérhetősége előtt elkészítette és benyújtotta az szja-bevallását a 17SZJA nyomtatványon, akkor a NAV által készített bevallási tervezetet figyelmen kívül hagyhatja – közölte a NAV.

Március 19-e után a tervezet már csak személyesen kérhető az adóhatóság ügyfélszolgálatain, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is.

További információ a www.nav.gov.hu/szja/szja oldalon olvasható vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink