hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Őstermelői költségek és kedvezmények az adóelőlegnél

  • Lepsényi Mária adószakértő

2018. január 12-éig kell teljesíteniük az őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyeknek a 2017. negyedik negyedévi adóelőleg-fizetési kötelezettségüket.

Az adóelőleg alapja a választott adózási módtól függ. Ez azt jelenti, hogy az őstermelők választásuknak megfelelően tételes költségelszámolás alapján vagy átalányban állapíthatják meg a jövedelmüket (a 10 százalék költséghányad alkalmazása nem jellemző és nem is célszerű, de a lehetőség fennáll).

Nem kell adóelőleg-alapot megállapítani az őstermelői tevékenységből származó bevételből, amíg annak összege az adóév elejétől összesítve az adóévben nem haladja meg a nemleges bevallási nyilatkozat megtételére jogosító összeghatárt, ami a támogatások összege nélkül 4 millió forint (ez a szabály vonatkozik a tételes költségelszámolóra és arra is, aki a jövedelmét átalányban állapítja meg).

Ha az őstermelő bevétele ennél több, akkor az adóelőleg-alapot az adóévben megszerzett összes őstermelői tevékenységből származó bevétel alapján kell megállapítani a választott adózási mód szerint.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy egyebek között megtudhatja, milyen előírások vonatkoznak a közös őstermelői tevékenységet folytatókra és a családi gazdasáőg tagjaira!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink