hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjbiztosítás: ennyivel fejeli meg az állam

  • MTI

Május végén 22 800 olyan nyugdíjbiztosítási szerződés élt, amelyre ez év elejétől jár a személyi jövedelemadó (szja) kedvezmény - nyilatkozta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője hétfőn az MTI-nek.

A szerződések állománydíja - az ügyfél által vállalt éves díj - 5 milliárd forint volt, így az egy szerződésre jutó éves díj 219 ezer forintot tett ki - tette hozzá a szóvivő.

Az szja törvény múlt év végi módosítása szerint, ez év elejétől az olyan életbiztosítás után vehető igénybe az adókedvezmény, amelynél a biztosító akkor fizet, ha a biztosított - a társadalombiztosítási szabályok szerinti életkorban - nyugdíjba megy. Két kivételt állít fel a törvény: a biztosított halálát, illetve a 40 százalékos rokkantságát.

A kedvezmény az éves befizetés 20 százaléka, de legfeljebb 130 ezer forint. Annak, aki több eszközzel is gondoskodik öreg koráról - önkéntes kölcsönös pénztári tag, nyugdíj-előtakarékossági szerződéssel, illetve az említett támogatott életbiztosítással is rendelkezik -, a kedvezmény évi 280 ezer forint lehet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink