hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjbiztosítás: akár 130 ezer forint is lehet az adókedvezmény

  • adozona.hu

December végéig köthet nyugdíjbiztosítást, illetve módosíthatja nyugdíjbiztosítási szerződésének összegét az, aki ki szeretné használni a január 1-jétől lehetséges adójóváírás lehetőségét. Évi legfeljebb 130 ezer forint összegben vehetnek igénybe adókedvezményt a nyugdíjbiztosítással rendelkezők – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Miközben az év utolsó hónapjai hagyományosan is intenzívebbek az életbiztosítási piacon, a nyugdíjbiztosítások után igényelhető adókedvezmény lehetősége a következő hetekben várhatóan tovább erősítheti a kötési hajlandóságot. 2014. január 1-jétől a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkező  magánszemélyek az általuk befizetett biztosítási díj 20 százalékának megfelelő összeget, de adóévenként legfeljebb 130 ezer forintot jóváírhatnak nyugdíjbiztosítási számlájukon. Vagyis az adóév végéig – december 31-éig – még optimalizálható az adójóváírás összege, így a következő hetekben még élhetnek a jogszabály adta lehetőségekkel az ügyfelek.

„A kedvezménnyel a nyugdíj-előtakarékossági számlához, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárak adókedvezményéhez hasonló kedvezmény társul a jövőben a nyugdíjbiztosításokhoz is, ez pedig reményeink szerint jelentősen növelni fogja az időskorra történő öngondoskodási hajlandóságot és azon belül a biztosítások szerepét is. Az új kedvezmény bevezetése jelentős lépés, mivel a társadalom széles rétegei számára biztosítja a támogatott öngondoskodás lehetőségét” – hangsúlyozza Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.   

A kedvezmény igénybevételének alapjául szolgáló nyugdíjbiztosítási termékeknégyféle biztosítási esemény esetén nyújthatnak szolgáltatást. A biztosító akkor szolgáltathat, ha 1. a biztosított megszerzi a  társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultságot, vagy 2. egészségi állapota 40 százalékos vagy nagyobb mértékben károsodik, vagy 3. eléri a szerződés kötésekor érvényes  törvényes nyugdíjkorhatárt, illetve 4. ha a biztosított elhalálozik.

2014. első háromnegyed évében a biztosítók több mint 45 ezer darab nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek. A piacon jelenleg 50-féle adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítási szerződés érhető el, közülük 45 unit-linked típusú, 5 pedig hagyományos termék. Az egy szerződésre jutó éves átlagos állománydíj elérte a 212 ezer forintot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink