hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közel 1 milliárd forinttal kevesebb jut a társadalmi szervezeteknek az szja-ból idén

  • MTI

Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak a civil szervezeteknek az adófizetők 2017-ben, mint az előző évben, a felajánlások összege a 2016-os 8,5 milliárd forintról 7,5 milliárd forintra csökkent – közölte a Human Dialog pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az erőteljes csökkenés hátterében minden bizonnyal az idén bevezetett e-szja áll. Az új rendszer sokak számára egyszerűbbé tette az adóbevallást, beigazolódott ugyanakkor a Human Dialog és az Emocionális Marketing civil 1 százalék témában készített előrejelzése, miszerint jelentősen csökken a felajánlói hajlandóság, ha a bevallást az adózó helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el. 

Miha Tamás, a civil kommunikációra specializálódott Human Dialog ügyvezetője a közleményben ismerteti: a legtöbb felajánlást kapó civilek élmezőnye nem változott érdemben, továbbra is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta a legtöbb felajánlást, de a tavalyihoz képest közel 33 millió forinttal kevesebbet, 142 millió forintot utal neki a NAV. 

Tovább gyengült a korábbi évek favoritja, a Gyermekrák Alapítvány is, amely a 2016-os csaknem 64 millió forint után az idén 44 millió forintot kap. 

Ugyanakkor 115 millió forintos eredménnyel tért vissza a lista második helyére az elmúlt években a média kereszttüzében álló Daganatos.hu Alapítvány. Az ismét aktív Daganatos.hu eredménye állhat a legnagyobb visszaesők (Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány -48 százalék, Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány -41 százalék) idei gyengébb szereplése mögött is. 

A szokatlanul nagy visszaesés miatt el kell gondolkodniuk – főleg a javarészt 1 százalékból működő – civil szervezeteknek azon, hogy a hiányzó bevétel kompenzálására más forrásteremtési lehetőség után nézzenek – hívja fel a figyelmet a civilszakértő.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink