hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kit, mennyi adó terhel, ha a munkáltató fizeti a biztosítást?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
1

Gyakran okoznak fejtörést az szja törvény biztosításokra vonatkozó szabályai. Különösen, ha a munkáltató a munkavállaló javára köti meg a szerződést, úgy, hogy a biztosítói kifizetésekre való jogosultságot fenntartja magának, majd utóbb a szerződés módosításával a munkavállalót lépteti maga helyébe.

A munkáltató által fizetett biztosítási díj adókötelezettségét érintő előírások:

Az olyan (határozott idejű) biztosítás esetén, amely alapján a biztosító halál, meghatározott életkor vagy időpont elérése vagy más esemény bekövetkezése esetére a szerződésben meghatározott biztosítási összeg kifizetésére vállal kötelezettséget, az szja törvény 7. § (1a) bekezdése értelmében a biztosított magánszemély nem szerez bevételt a díjfizetés időpontjában, ha a biztosító teljesítésére – korlátozások nélkül – a díjat fizető személy (a munkáltató) jogosult.

Ha azonban a biztosítási szerződés az szja törvény 7. § (1a) bekezdése szerinti esetben utóbb úgy módosul, hogy a biztosító teljesítésére a biztosított vagy más magánszemély (nem a díjat fizető munkáltató) válik jogosulttá (ideértve azt az esetet is, ha a biztosított a szerződő helyébe lép), a szerződés módosításának időpontjában az addig megfizetett díj egy összegben minősül adóköteles biztosítási díjnak, amelynek 1,19-szorosa után 16 százalék szja-t és 27 százalék ehót kell a belföldi munkáltatónak fizetnie (külföldi díjfizető esetén a magánszemélynek kell az adókötelezettséget teljesítenie). Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha a magánszemély a korábban megfizetett díjat a munkáltató (díjfizető) számára megtéríti [szja törvény 9. § (3a) bekezdés].

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, mikor adómentes a biztosítás, továbbá milyen szabályok vonatkoznak a szerződés módosítását követő helyzetekre!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
BÉTA KFt. Tőkéné

Surányiné: Kit mennyi adó terhel, ha a munkáltató fizeti a biztosítást

Vállalkozás tagjára bitosítást kötött, ahol a kedvezményezett maga a vállalkozás. Jelenleg a vállalkozás végelszámolás alatt van, a magánszemély átvette a biztosítást, ami adóköteles egyébként.
Eddig követelésként volt könyvelve a kifizetett biztosítási díj, most az a helyes ha a követelés személyi ráfordításként lenne kivezetve? Most kellene az adóvonzatát is a könyvekben rögzíteni, vagy csak igazolni, hogy nem lett leadózva, s majd a magánszemély rendezi?
Ebben az esetben akkor nem beszélhetünk hozamról vagy veszteségről? Csak a megfizetett bizt. díjat kell akkor rendezni?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink