hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Január végéig lehet kérni a munkáltatói szja-elszámolást

  • adozona.hu

Továbbra is kérhetik a munkavállalók a munkáltatójuktól, hogy készítse el a személyijövedelemadó-bevallásukat. Ha ezt a munkáltató vállalja, akkor az általa készített dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.

Munkáltatói adómegállapítást kérhet például az, aki vagy kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett bevételt, vagy 2016-ban egymást követően több munkaviszonya volt, és a korábbi munkáltatói átadták a jövedelemről, az adóelőlegről és járulékokról szóló igazolást az új munkáltatónak. Az adókedvezmények, az önkéntes kölcsönös pénztári és nyugdíjbiztosítási nyilatkozatok nem akadályozzák a munkáltatói adómegállapítást.

Aki ezzel a lehetőséggel nem él, illetve akinek a munkáltatója nem vállalja ezt az adminisztrációt, annak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a bevallási tervezetét március 15-éig.

A munkáltatói adómegállapítást január 31-éig lehet kérni a munkahelyeken. A korábbi évekhez hasonlóan rendelkezhet az adója 1+1 százalékáról az, akinek a munkáltatója készíti el a bevallását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink