hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamarabb jut az adókedvezményekhez, ha már januárban nyilatkozik

  • adozona.hu

A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már ebben az évben a jogosultaknál marad a kedvezmények összege, nem utólag, az adóévet követően kapják vissza.

Kiemelte, hogy a családi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a személyi kedvezmény esetében is sokkal előnyösebb ez a megoldás az adózóknak.

Tamásné Czinege Csilla elmondta: az egykulcsos adórendszer és a családbarát személyi jövedelemadó-kedvezmények a tavalyi előzetes adatokat is figyelembe véve összesen több mint 3600 milliárd forintot hagytak az adózóknál 2010 óta.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a személyi jövedelemadó-bevallás éve lesz az idei, a hivatal készíti el csaknem 4 millió adózó szja-bevallását – mondta a helyettes államtitkár.

A családi kedvezményt érintő változásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a kétgyermekes szülők számára havi 12 500-ról 15 ezer forintra emelkedik a gyermekenként érvényesíthető kedvezmény mértéke. A növekedés 2015-höz viszonyítva már 50 százalékos – fűzte hozzá.

Tamásné Czinege Csilla a változások közül felhívta a figyelmet arra is, hogy az első házasok kedvezménye 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály a 2014. december 31-e után megkötött házasságokra is alkalmazható, így a jogosultak 2015-re és 2016-ra is igénybe vehetik.

A kedvező változások közé sorolta, hogy a jogosultaknak nem kell új nyilatkozatot adniuk a gyermek megszületése után, ha már a magzatra is érvényesítettek kedvezményt.

Tamásné Czinege Csilla megjegyezte, hogy évente több tízezren vannak, akik nem januárban, hanem később nyilatkoznak az igénybe vehető adókedvezményekről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink