hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az újabb ötlet a bérbruttósításról a cafeteria megnyirbálása nyomán

  • MTI

Egyeztetést kezdeményezett Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a cafeteria adóztatásának tervezett változtatásairól a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és az országgyűlési bizottságok vezetőivel, még az adótörvények elfogadása előtt – közölte a munkavállalói érdekképviselet.

A MASZSZ hangsúlyozta, hogy a béren kívüli juttatások a munkavállalók jövedelmének részét képezik, ezért ha változnak a cafeteria adóztatásának szabályai – kormányzati tervek szerint megszűnnének például egyes elemei, így az albérleti hozzájárulás, a lakáscélú hitelek, illetve a diákhitelek támogatásának adómentessége –, a foglalkoztatottak a jelenleginél lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek.

A munkáltatóknak ugyanis két lehetőségük lesz: vagy a SZÉP-kártya kivételével, amelyet nem terhel majd magasabb adó, teljesen megszüntetik a cafeteriát, vagy beépítik a bérbe, ám ekkor a dolgozók nettó jövedelme lényegesen, akár havi tízezer forinttal is csökken.

A szakszervezet szerint az a megoldás, ha az eddigi juttatások nettó értéke nem csökken.

Közölték, a MASZSZ nem vitatja a kormánynak az adózás egységesítésére és egyszerűsítésére vonatkozó törekvéseit, viszont szeretné elérni, hogy a munkaadók a cafeteria valamennyi elemét építsék be a bérbe. Ahhoz azonban, hogy a munkavállalók érdekei ne sérüljenek, az eddigi juttatásokat "felbruttósítva" kellene beszámítani.

A szakszervezet szerint megoldást jelenthetne, ha a béreken belül ezt az összeget a kormány kedvezményesen adóztatná, esetleg részlegesen adómentessé tenné. Így mindenki megkapná az eddigi béren kívüli juttatásokat, és ez a munkaadók számára sem jelentene többletkiadást. A költségvetés bevételei emiatt jelentősen nem csökkennének, viszont a jelenlegihez képest ezzel is tisztább viszonyokat lehetne teremteni – írta a MASZSZ.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink