hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyéni vállalkozók, őstermelők, adószámosok nyilatkozata az 1+1 százalékról

  • Lepsényi Mária adószakértő

Idén február 27-éig kell szja-bevallást benyújtaniuk az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek, akik bevallásukkal egy időben, rendelkezhetnek a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról is.

A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény (továbbiakban Szftv.) 4. paragrafusa határozza meg azt, hogy mely szervezetek lehetnek kedvezményezettek. Az egyházi kedvezményezettek körét az Szftv. 4/A paragrafusa határozza meg. A kedvezményezettet két csoportból lehet választani, de mindegyikből csak egyet-egyet, azaz sem az egyik, sem a másik 1 százalék nem osztható meg, de nem is vonható össze. Az azonos körből választott két kedvezményezett javára tett rendelkező nyilatkozat mindegyike érvénytelen.

A civil kedvezményezettek közé tartoznak a közhasznú tevékenységet ténylegesen folytató egyesületek, alapítványok és közalapítványok, amelyeket a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább két évvel (2015.) a bíróság nyilvántartásba vett. További feltétel, hogy a szervezet székhelyének belföldön kell lennie, szervezetének pártoktól függetlennek kell lennie, és nyilatkozniuk kell arról, hogy közhasznú tevékenységet folytatnak.

A 2011. évi CLXXV. törvény (civiltörvény) 2. paragrafusának 20. pontja szerint közhasznú tevékenység minden olyan tevékenység, amely a létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítését közvetlenül vagy közvetve szolgálja, ezzel hozzájárulva a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez.

Ugyancsak ebben a körben lehet rendelkező nyilatkozatot adni a törvényben felsorolt következő kedvezményezetteknek:

– Magyar Tudományos Akadémia;

– a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 3. számú mellékletében szereplő országos közgyűjtemény és a következőkben felsorolt egyéb kulturális intézmény:

  • Magyar Állami Operaház,
  • Magyar Országos Levéltár,
  • Országos Széchényi Könyvtár,
  • Neumann János Multimédia Központ és Digitális Könyvtár;

– az országos szakmúzeumok;

– az a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, illetve alkotó- vagy előadó-művészeti tevékenységet folytató szervezet, amely a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtti három év valamelyikében a helyi önkormányzattól, az országos, illetve a helyi kisebbségi önkormányzattól vagy a központi költségvetésből egyedi támogatásban részesült és nem tartozik az előző kategóriákba;

a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében meghatározott felsőoktatási intézmény;

– a Nemzeti Együttműködési Alap;

– a Magyar Művészeti Akadémia.

A rendelkezéshez a magánszemélynek a fenti szervezetek adószámára van szükségük. A NAV honlapján megtalálható valamennyi jogszabályi feltételeknek megfelelő szervezet.

http://nav.gov.hu/nav/szja1_1/regisztralt_civil_kedvezmenyezettek_2017

A kedvezményezettek másik csoportjában az egyházi kedvezményezettek vannak. Ebbe a csoportba tartoznak az Ehtv. szerinti elismert egyházak, feltéve, hogy az adóhatóságtól technikai számot kaptak, továbbá az Országgyűlés által meghatározott kiemelt előirányzat, amely 2017-ben is a Nemzeti Tehetség program (1823).

A rendelkező nyilatkozaton a magánszemélynek az egyházi kedvezményezett technikai számát kell feltüntetnie. A 2017-ben egyházi kedvezményezettként megjelölhető technikai számok a www.nav.gov.hu internetes oldalon is megtalálhatóak.

http://nav.gov.hu/nav/szja1_1/technikai_szamok

Hogyan lehet az 1 százalékról rendelkezni?

A rendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi, így az a magánszemély, aki adóbevallást ad, a nyomtatvány megfelelő lapjának (a 16SZJA jelű bevallás EGYSZA lapja) kitöltésével rendelkezhet adója 1+1 százalékáról. A nyomtatványnak ezen lapján mindkét kedvezményezetti kör részére fel lehet ajánlani adót. Amennyiben valaki csak egy kedvezményezettet kíván megjelölni, a másik rubrikát ne töltse ki, illetve azt ki is húzhatja.

A rendelkező magánszemély a rendelkező nyilatkozaton jelezheti azon döntését, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét az általa kedvezményezettként feltüntetett civil szervezettel közöljék. Aki felhatalmazást ad adatai közlésére, annak számolnia kell azzal, hogy őt a kedvezményezettként megjelölt szervezet megkeresi, részére tájékoztatást nyújt, és az adatait a rendelkezéstől számított öt évig kezeli. Az adatok feltüntetése az EGYSZA lapon önkéntes, mindenki szabadon eldöntheti, szeretné-e, hogy azok is eljussanak a választott civil szervezethez.

Mekkora összegről lehet rendelkezni?

Az 1 százalék alapja az összevont adóalap kedvezményekkel, továbbá az önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat, a nyugdíj-előtakarékossági és a nyugdíjbiztosítási nyilatkozat szerinti átutalásokkal csökkentett része akkor, ha ezt az összeget a magánszemély határidőre megfizette. Az összevont adóalapba tartozik az adóévben adókötelezettség alá eső valamennyi önálló, nem önálló tevékenységből származó, valamint egyéb bevételből megállapított jövedelem, továbbá átalányadózás esetén az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági kistermelői bevételből az átalányban megállapított jövedelem. Ugyanakkor a külön adózó jövedelmek – mint például az ingatlanértékesítésből, árfolyamnyereségből származó jövedelem, a kamatjövedelem, az egyéni vállalkozó vállalkozói személyi jövedelemadója (a vállalkozói kivét kivételével) stb. – nem tartoznak az összevont adóalapba, így ezen jövedelmek meghatározott részéről nem is lehet rendelkezni.

Megfizetettnek tekintendő az adó abban az esetben is, ha a magánszemély legfeljebb 12 havi részletfizetést vagy fizetési halasztást kapott akkor, ha az engedélyező határozatban foglaltaknak eleget tesz. Az adózó nem csak befizetéssel, átutalással, hanem az adóhatóságnál más adónemen nyilvántartott túlfizetésének (például: áfa, eva stb.) átvezetése útján is megfizetheti a személyijövedelemadó-tartozását.

Azok, akik a februárban beadott bevallásukhoz elfelejtették csatolni az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot, a bevallástól függetlenül is eljuttathatják azt az adóhatósághoz. Ebben az esetben a rendelkező nyilatkozatokat egy lezárt, a magánszemély adóazonosító jelével ellátott borítékban, postán vagy személyesen juttathatják el az adóhatósághoz 2017. május 22-éig. Emellett a NAV honlapjáról letölthető, elektronikus úton történő rendelkezésre szolgáló „16EGYSZA” elnevezésű nyilatkozat kitöltésével, ügyfélkapun keresztül is lehet utólag az adó 1 százalékáról rendelkezni.                                    

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink