hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egy új szabály szerint többéves felajánlást is tehetnek az adófizetők az egyházaknak

  • MTI/Magyar Idők

Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet – írja a Magyar Idők szombati száma.

Idén is mód van arra, hogy bárki felajánlja adójának egy százalékát 31 egyház közül valamelyiknek vagy az állami Nemzeti Tehetség Programnak.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a lap érdeklődésére elmondta: újdonság, hogy az egyházaknak tett felajánlás immár nemcsak egy évre szól, bizonyos értelemben örök érvényű lehet. Ha az adófizető megjelöl egy egyházat, úgy a NAV ezt a választást feljegyzi, és ezután minden esztendőben továbbítja a polgár adójának egy százalékát a megnevezett egyháznak, akkor is, ha az érintett nem rendelkezik az összeg elküldéséről.
    
Ha az adófizető meggondolja magát és megváltoztatja a támogatni kívánt vallási szereplőt, vagy úgy dönt, hogy egyetlen egyháznak sem juttat tovább ilyenformán pénzt, akkor korábbi nyilatkozatát vissza kell vonnia vagy új nyilatkozatot kell tennie, a NAV pedig a későbbiekben az ebben foglaltakhoz tartja magát. 

Az új lehetőséget csak az egyházaknál vezette be a törvényhozás. A Nemzeti Tehetség Programot, és az adó másik egy százalékával támogatható  civil szervezeteket ezután is minden évben meg kell jelölniük az adófizetőknek.

Tavaly egymillió adófizető 4,4 milliárd forintot ajánlott fel a vallási szereplőknek, a legnagyobb összeget sorrendben  a katolikus, a református és az evangélikus egyház kapta.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink