Bérkompenzáció a versenyszférában - kérdések és válaszok
A bérkompenzációval kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolása sokszor nem olyan egyértelmű, amilyennek elsőre tűnik. Miről rendelkezik pontosan a törvény? Hogyan kell teljesíteni? Összefoglaltuk a HVG Nexon Tb konferencián hallottak alapján.
Miről rendelkeznek a törvények, illetve a kormányrendelet? Milyen időszakot kell figyelembe venni?
Az alacsony keresetű munkavállalók munkabérének emelését ösztönző „bér-kommandós” törvényt a tavalyi év közepén fogadta el a Parlament. Ez még csak a munkavállalók kétharmadánál várta el a szükséges béremelést. Nem teljesítése esetére szankciót határozott meg: ha munkaügyi ellenőrzés jogerős határozata elmarasztalja a céget nem teljesítés miatt, akkor a cég két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből valamint elkülönített állami pénzalapból származó támogatásban nem részesülhet.
A 2012-es adócsomag (2011.évi CLVI. tv.) részeként született meg a szociális hozzájárulásról szóló törvény. Ennek 460. § -a már 100 százalékban várja el az elvárt béremelés teljesítését, de erre az esetre adókedvezményt ír elő a törvény. Az elvárt béremelést a 216 805 forint alatt keresőkre kell végrehajtani.
A kormány 299/2011. rendelete határozza meg, hogy a munkáltató mikor nyomhatja meg az „igen” gombot a szociális adóból levonható adókedvezmény igénybevételéhez. Mekkora elvárt béremelést kell végrehajtania, hogy teljesítse a kormányrendeletben foglaltakat.
Hogyan kell megállapítani az elvárt béremelés alapját személyi alapbérnél, teljesítménybérnél?
A rendelet hatálya azokra terjed ki, akik a munkáltatóval vagy kapcsolt vállalkozásával 2011. november 1. és december 31. közötti időszak bármely napján munkaviszonyban álltak, továbbá a rendszeres bérük (személyi alapbér + bérpótlékok) 216 805 Ft-nál kevesebb. A számítás a távolléti díj összegére épül. Javasolt csak a személyi alapbér emelése egységesen minden dolgozóra. Ha órabéres dolgozóra kell végrehajtani a személyi alapbéremelést, akkor a 299-es kormányrendelet melléklete szerinti összeget el kell osztani 174-gyel, és így kapjuk a szükséges órabéremelést. Részmunkaidő esetén arányosítani kell a 174-et. Teljesítménybér esetén a teljesítmény-tényezőt kell módosítani. Ez azt eredményezheti, hogy az addig egységes teljesítmény-tényező jövedelemsávtól, személytől függő lesz. Órabér, teljesítménytényező módosítása esetén mindig felfelé kerekítsünk. A sávhatár alsó széléhez közeli bérnél célszerű egy sávot visszalépni az esetleges szankciók elkerülése miatt.
A folytatáshoz előfizetés szükséges
Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » 2012-es HVG TB különszám
- » 2012-es HVG ADÓ különszám

Hozzászólások (0)