hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adójóváírás és új Mt.: 10-ből 3 munkavállaló fizetése csökkent a szabályok változása miatt

  • MTI

Tízből három munkavállaló fizetése csökkent a térségben az adójóváírás kivezetése és az új Munka törvénykönyvének hatályba lépése miatt - mondták szakszervezeti vezetők kedden Győrben sajtótájékoztatón.

Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli régióvezetője szerint a visszaesés a nyolc-tízezer forintot is elérheti, míg Potyondi Antal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára arról számolt be, hogy négy-hétezer forintos csökkenéseket jeleztek tagjaik.     "

Beigazolódtak a korábban megfogalmazott aggályaink: a Munka törvénykönyvének módosításával csak a munkáltatók járnak jól" - mondta Molnár Ákos, utalva arra, hogy a cégek számára egyaránt kiadáscsökkenést hoz a délutáni pótlék eltörlése és az éjszakai pótlék szabályainak változása. Ez utóbbi ugyanis lehetővé teszi, hogy a korábbi harminc helyett bizonyos esetekben csak tizenöt százalékot fizessenek alkalmazottaiknak a cégek.    

Szavai szerint elsősorban ott kerültek rosszabb helyzetbe a munkavállalók, ahol nem működik érdekképviselet, mivel itt a cégek könnyebben takarítottak meg juttatásokat, például azzal, hogy a pótlékköteles időszakot megkerülve szervezték a műszakokat.    

Potyondi Antal megjegyezte: a nyári szabadságok miatt a munkavállalók jelentős hányada még nem ismerte fel, mit hoz számára az új szabályozás. "Bennük majd szeptemberben, októberben tudatosul, hogy hiányzik a fizetésből" - jegyezte meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink