hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A vevő is nyomozhatja, honnan származik a lekvár

  • Lepsényi Mária adószakértő

A különböző piacokon, vásárokon, közutakon, családi házak kapujánál gyakran találkozunk a lekvárok, szörpök, savanyúságok árusításával. Feltételezhető, hogy az előállított savanyúság, lekvár és szörp alapanyaga a saját gazdaságban, azaz a kertben termett, így fontos említést tenni arról, hogy ezeket a finomságokat őstermelői igazolvány birtokában érdemes értékesíteni, melynek kiadásában a helyi falugazdász is közreműködik.

hirdetés
hirdetés

Miért érdemes kiváltani az őstermelői igazolványt?

Az őstermelői igazolvány kiváltásának az a legfőbb előnye, hogy ebben az esetben 600 ezer forint bevételig a magánszemélynek nem kell jövedelmet számolnia, azaz adómentes bevételnek számít az említett termékek eladási ára.

Amennyiben ennél több lenne a magánszemély bevétele, akkor pedig tételes költségelszámolás esetén 4 millió forint bevétel alatt élhet nyilatkozattételi jogával, azaz nem kell jövedelmet számolnia, ha rendelkezik a bevétel 20 százalékát kitevő költségeiről bizonylattal (számlával).

Abban az esetben, ha ezeket a termékeket többen állítják elő a családban, mód van a közös őstermelői igazolvány kiváltására is, de arra ügyelni kell, hogy a családtagoknak a lakcíme vagy tartózkodási helye azonos legyen.

A közös igazolvány azzal az előnnyel jár, hogy a 600 ezer forint adómentes bevételi határt személyenként kell nézni, tehát férj-feleség esetében ez például 1 200 ezer forint adómentes bevételt jelent.

Amennyiben a magánszemély savanyúságot, lekvárt, szörpöt készít, akkor érdemes gyűjteni a kiadásaival kapcsolatos számlákat is, mivel előfordulhat, hogy az adóévben 600 ezer forintnál többet árul a piacon, hídon vagy a kapuban. 

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mi minősül előállítással kapcsolatos kiadásnak, elismert költségnek!

A teljes cikkhez előfizetőink illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Most még idei áron rendelheti meg előfizetését, előfizetéséhez már 2018-as HVG Adó- és Tb-különszámot küldünk, és ingyenesen vehet részt a System Media Kft. Adózás-2017 című képzésén is!
Az akció feltételei a 2017. szeptember 29-étől november 30-áig megrendelt, és 2017. december 8-áig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 24 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, kreditpont gyűjtő akciónk keretében további 22 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

OEP-finanszírozás könyvelése

Pölöskei Pálné

adószakértő

2017 november
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X