hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ne főjön a feje! Még kérhet iskolakezdési támogatást, így

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Miközben az iskolások gondtalanul élvezik a szünidőt, a szülők feje már fő, hogy miből fizetik ki a nem ingyenes, de mégis ajánlott tankönyvet, taneszközt, miből vesznek a nyáron kinőtt helyett új ruhát, cipőt. Itt az ideje, hogy a cégek ne hagyják ki a gyermekes munkatársaiknak kedvezményes adózás mellett adható iskolakezdési támogatás lehetőségét.

A cafeteriát működtető munkáltatóknál a juttatási csomag egyik választható eleme szinte bizonyosan az iskolakezdési támogatás. A szülő döntheti el, hogy igénybe veszi-e. Erről többnyire már az év elején nyilatkoznia kell. Ám a kisebb cégek vezetői (de leginkább a könyvelőik) a kedvezőbb közterhek ellenére sem szívesen vállalják a kialkudott bér melletti további juttatásokkal járó többlet-munkát, holott azok révén költséget takaríthatnának meg, hiszen

-        a kedvezményes béren kívüli juttatás értékének 1,19-szerese után 15% szja és 14% eho,

-        az egyes meghatározott értékének 1,19-szerese után 15% szja és 27% eho

(azaz összesen 34,51%, illetve 49,98% befizetés) terheli a juttatót, míg a magánszemélynél az ilyen jövedelem nem jár adó és járulékfizetéssel.

Először is szögezzük le, hogy az említett juttatásokat nem kötelező a cafeteria rendszerében adni, így többek között az idei iskolakezdési támogatás juttatásáról még most sem késő dönteni.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, mit kell tudnia erről, milyen formában adható a támogatás, kinek, mikor és mennyit lehet adni!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink