Vámosi és Vadász: tisztítaná az adórendszert az eva és az ekho megszüntetése
Adószakértők szerint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetése kedvezőtlen lenne ugyan a kedvezményezetteknek, de egyszerűsítené és átláthatóvá tenné az adórendszert.
A Heti Válasz című lap Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, volt pénzügyminisztert idézve azt írta, hogy a volt pénzügyminiszter elképzelhetőnek tartja az ekho és az eva megszüntetését.
Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő mindkét adónemet indokolatlan kedvezménynek nevezte. Ezek megszüntetése szerinte "tisztítanák az adórendszert". A szakértő megjegyezte azt is, hogy az ekho például az újságíróknál már régen nem az újságírónak, hanem a foglalkoztatónak jelentett kedvezményt.
Az evával kapcsolatban Vámosi-Nagy Szabolcs kifejtette: az azoknak a vállalkozásoknak indokolatlan kedvezmény, ahol nincs igazi költség. A társasági adó csökkentésével még mindig az eva a kedvezőbb, amit jelez az is, hogy az adó mértékének 25-30 százalékra emelését követően mindössze az evázók egy százaléka lépett vissza. Az eva megszüntetésével elvileg emelkednie kellene a költségvetési bevételeknek, de hogy mennyivel, arra a szakértő nem tudott választ adni.
Vadász Iván azt kérdésesnek nevezte, hogy az eva és az ekho megszüntetésével a most legálisan adózok az adóelkerülők körét bővítenék-e. Szerinte is sérti az adósemlegesség ez a két kedvezményes adó. A szakértő felidézte, hogy mindkettő bevezetése politikai ígéretre történt. Az evát a Medgyessy-kormány vezette be 2003-tól, az ekhót pedig a Gyurcsány-kormány 2006-tól. A megszüntetésükkel mintegy 120 ezer ember kedvezménye szűnik meg - mondta Vadász Iván. Ekhót mintegy 12 ezer ember fizet, az eva-körben pedig mintegy 110 ezer - döntően egyszemélyes vállalkozás - adózik.
Az idei, a 2011. évi költségvetési törvény nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is rögzíti az eva-bevételeket. A törvény 2011-re 196 milliárd forintot irányoz elő. A következő évekre 2012-re 208,5 milliárd forint az irányszám, 2013-ra 224,4 milliárd, 2014-re pedig 242,8 milliárd forint. Az eva körbe azok a vállalkozások kerülhetnek be, amelyeknek az éves bruttó, áfával növelt bevétele nem haladja meg a 25 millió forintot. Az adó mértéke pedig - miután a Bajnai kormány idején 25 százalékról felemelték - jelenleg 30 százalék.
Az ekho a bruttó jövedelem minimálbéren felüli része után vehető igénybe. A munkáltató 20, a foglalkoztatott pedig 15 százalékot fizet, s az ekhozó jövedelem után más közterhet - személyi jövedelemadót, társadalombiztosítási járulékot - már nem kell megfizetni. Az ekhóval újságírók, színészek és más szellemi foglalkozásúak élhetnek, de az idén nyáron a sportolókat is bevonták ebbe a körbe.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa