hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Milliós osztalékot nem fizetett ki a cég: elévült vagy mégsem?

  • adozona.hu

Mikortól kell számítani az osztalék vagy más követelés elévülési idejét? Miként kell elszámolni a ki nem fizetett osztalékot? Olvasónk kérdésére Pölöskei Pálné okleveles adószakértő válaszolt.

Kérdezőnk így írta le a szituációt: „Egy bt. 2007. január 30-án jóváhagyott 6,5 millió forint osztalék kifizetést, részben a 2006-os év eredményének a terhére, részben korábbi évek során keletkezett eredmény felhasználásával (eredménytartalékból). Az összegből 2007-ben 5,5 millió forintot kifizettek. A fennmaradó 1 millió forint jóváhagyott osztalékot azonban sem 2007-ben, sem az azt követő években nem fizették ki. A kötelezettség a tagok felé 2012. január 29-én elévült, sajnos azonban a könyvelésből nem került kivezetésre. Ezt kívánjuk most önellenőrzéssel rendezni. Kérdésem, hogy a rendkívüli bevételként könyvelt összeg esetében alkalmazható-e társaságiadóalap-csökkentő korrekciós tétel (egyéb kategóriában), hivatkozással a NAV 2011.09.15-ei tájékoztatására (NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 5228732865/2011 – archívumba került 2012. 03. 13-án), tekintettel arra, hogy a NAV tájékoztatás az osztalék elévülésének időpontját követően került csak archívumba.”

A kérdéssel kapcsolatban azt indokolt tisztázni, hogy a követelés valóban elévült-e? Ehhez a Ptk. (2013. évi V. törvény) és a számviteli törvény (2000. évi C. törvény) előírásaira kell figyelemmel lenni – hangsúlyozta szakértőnk.

A Ptk. 6:22. §-a szerint a követelések öt év alatt évülnek el, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.

Ha a taggyűlés osztalékfizetésről határozott, és határozatában a fizetés időpontját is meghatározta, akkor ettől az időponttól kell számítani az 5 évet. Ha a kifizetés időpontjáról nem döntöttek, akkor nincs mihez viszonyítani az 5 éves elévülést.

Az elévülési idő megváltoztatható (növelhető vagy csökkenthető), de az erre irányuló megállapodást írásba kell foglalni. Ha a követelést a jogosult menthető okból (például nem volt a cégnek pénzügyi fedezete) nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugszik (Ptk. 6: 24. §) Ha az elévülés nyugszik, az akadály megszűnésétől számított egyéves (egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén három hónapos) határidőn belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél (egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén három hónapnál) kevesebb van hátra – tájékoztatott Pölöskei Pálné.

A Ptk. követelés (ez egyben a kötelezettség is) elévülésének a szabályai alkalmazandók a számviteli elszámolások során is. A számviteli elszámolások során azonban további sajátos szabályok is érvényesülnek.

A számviteli beszámoló mérlegét alátámasztó leltárt minden üzleti évben, a mérleg-fordulónapi eszközök és források tételes számbavételével el kell készíteni. A leltárba bekerülő adatok valódiságáról meg kell győződni. A leltárba bekerülő kötelezettségek esetében ez azt jelenti, hogy a társaságnak a hitelezőkkel (az adott esetben a tagokkal) szembeni kötelezettséget tételesen egyeztetnie kell (számviteli törvény 69. §). Az osztalékkötelezettség esetében ez az osztalékra jogosult tagok  és az őket megillető osztalék tételes felsorolását jelenti. Ebből következően, ha a cég betartotta a számviteli törvény előírásait, akkor sem a tagok követelése, sem a társaság kötelezettsége nem évülhet el. E kötelezettség a könyvekből kétféle módon kerülhet ki:

- a cég kifizeti (pénzben vagy eszközben).
- a tagok elengedik. 

A tagok részéről az osztalékkövetelés elengedése – a hatályos társasági adó törvény (1996. évi LXXXI. törvény)  és 2014. január 1-jétől az  illetéktörvény (1990. évi XCIII. törvény) előírásai szerint azt jelenti, hogy a társaságnál ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettség nem keletkezik (illeték törvény 17. § (1) bekezdés t) pont), az elengedett és rendkívüli bevételként elszámolt osztalék-kötelezettség összegével pedig az adózás előtti eredmény csökkenthető (társasági adó törvény 29/Q. § (3) bekezdés).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink