hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eladná a cégét vagy tőkéstársat keres? Így értékelje az üzletrészét

  • Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyakran halljuk, hogy a tulajdonos kiöregedésével az utódok már nem akarják folytatni az előző generáció által felépített vállalkozást, inkább értékesítenék azt. Az sem ritka, hogy a fellendülőben lévő cég további fejlődéséhez szakmai vagy pénzügyi befektetőre lenne szükség. Előfordul az is, hogy a tulajdonosok maradnának ugyan, de a növekedéshez hitelt vennének fel, esetleg pályázatokon indulnának. Ilyenkor szükség van a cég (üzletrész) értékének megállapítására.

A cég értékelését végző szakember csak fogja a fejét, mikor olyan kérdésekkel találkozik, hogy „van a kasszában X forint, meg el lehetne adni a három gyártósort Y forintért, akkor tehát a cégem a kettő összegét éri, nem? Vagy: „minden évben kivettem belőle X forintot, elkérem Y évi kivétemet, és jól jártam, nem?”.

A cégértékelési módszerek a szerint alkalmazandók, hogy ki és milyen céllal készítteti az értékelést. Más értékkel bír egy szakmai befektető szemében az a cég, amelynek az eszközei ugyan kissé elavultak, jövedelmezősége ugyan nem kiemelkedő, viszont termékei iránt nagy a kereslet, kis befektetéssel minősített beszállítóvá válhatna, és másként értékeli a pénzügyi befektető, akinek elsősorban a jövedelemtermelő képesség, azaz a hozam számít. Másként megítélés alá esik egy ingatlanokkal rendelkező társaság, és más alá egy személyhez erősen kötődő, szolgáltatást végző vállalkozás.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezük a különféle cégértékelési módszereket.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink