hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Veszélyben a magánvagyon, ha elmulasztja a tőkeemelést

  • adozona.hu

Ha nem emelik fel a kft.-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot – mondta Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A kötelező törzstőkeemelést egy éven túl is lehet teljesíteni, a társasági szerződésben kell meghatározni, mikorra teljesül – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.

A törvény szerint a 2014. március 15. előtt alapított kft.-knek 2016. március 15-éig kell megemelni a törzstőkéjüket, illetve meghatározni a társasági szerződésben az emelés dátumát. Ennek elmulasztása esetén a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást is indíthat, aminek bírság is lehet a vége – emlékeztetett a szakértő.

A legtöbb kis- és középvállalkozás a 2014. március 15. előtt érvényes 500 ezer forintos minimális tőkével működik Magyarországon – mondta, hozzátéve: az emelést több módon el lehet végezni, a leggyakoribb, hogy a tagok maguk emelik meg a tőkét, vagy elszámolják a nyereség terhére.

Balsai István arra is kitért, hogy a törzstőkeemelés kapcsán többféle okiratot kell elkészíteni, módosítani kell az alapító okiratot is, ami illetékmentes, de csak ügyvéd közreműködésével hajtható végre – foglalta össze az MTI.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink