hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Robotzsaru, fedett nyomozók – rés nyílt a NAV bűnügyi feladataira

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei: a NAV Központi Irányítása és a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. Ez utóbbi feladatairól tudhat meg minden megtudhatót az adóhivatal közleményéből.

hirdetés

A NAV nyomozó hatósági feladatait ellátó területi szervei a bűnügyi igazgatóságok, amelyek felettes szerve a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának – a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti – felettes szerve az állami adó- és vámhatóság vezetőjének a NAV bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatai ellátásáért felelős szakmai helyettese.

A Bűnügyi Főigazgatóság és a bűnügyi igazgatóságok végzik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 36. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények megelőzését, felderítését, megszakítását és nyomozását.

A bűnügyi szakterület Központi Irányításbeli szervezeti egységeinek feladatai

A bűnügyi szakterület Központi Irányításbeli szervezeti egységei a Bűnügyi Főosztály és a Pénzmosás Elleni Információs Iroda, amelyek feladataikat a NAV vezetőjének bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős szakmai helyettesének irányítása és szakmai felügyelete alatt látják el.

1. A Bűnügyi Főosztály szakmai felügyeletet gyakorol a NAV nyomozó hatóságai szakmai tevékenységének egységessége érdekében, jogszabálysértés észlelése esetén intézkedik a kifogásolható gyakorlat megszüntetése érdekében, az egységes bűnügyi joggyakorlat kialakítása érdekében nyomon követi a bírói és az ügyészi gyakorlat országos alakulását, gondoskodik annak közreadásáról. Végzi a NAV bűnjelkezelési tevékenységének stratégiai irányítását, kialakítja a bűnügyi szakterület egységes szakmai álláspontját, előkészíti, véleményezi a bűnügyi szakterületet érintő, szakmai feladatokat meghatározó jogszabályokat, azok módosításáról szóló tervezeteket.

2. A Pénzmosás Elleni Információs Iroda feladatait a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény határozza meg.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása tilalmának hatékony érvényesítése érdekében megelőzi és megakadályozza a bűncselekmények elkövetéséből származó pénzek vagy pénzben kifejezhető értékkel bíró dolgoknak a pénzmosás szempontjából veszélyeztetett tevékenységeken keresztül történő tisztára mosását, valamint a terrorizmus pénzzel vagy pénzben kifejezhető értékkel bíró dolgokkal való támogatását.

Felügyeleti tevékenységet lát el a könyvelők, adószakértők, adótanácsadók, ingatlanközvetítők felett.

A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának szervezeti egységei és feladatai

1. A Bűnügyi Koordinációs Főosztály három osztálya által látja el irányítói, felügyeleti és ellenőrzési feladatait a bűnügyi igazgatóságok felett.

a) A főosztály a Nyomozás-felügyeleti Osztályon keresztül látja el a NAV nyomozóhatósági tevékenységének operatív irányítását, felügyeletét, ellenőrzését. Ellátja a NAV nyomozóhatósági tevékenységének operatív irányítását, felügyeletét, ellenőrzését. Koordinálja a NAV nyomozó szerveinek felderítői és a titkos információgyűjtő tevékenységét, közreműködik a jogszabály által a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények megelőzésében, felderítésében.

b) A Bűnügyi Elemző és Értékelő Osztály szervezi és irányítja a bűnügyi nyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos szakterületi tevékenységet, közreműködik a bűnügyi adatokat kezelő Robotzsaru NEO Bűnügyi Ügyfeldolgozó Informatikai Rendszer fejlesztésében, statisztikai elemzéseket készít egyes bűnügyi tendenciák megállapítása és a bűnmegelőzés érdekében, valamint ellátja a bűnmegelőzési és bűnügyi adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat.

c) A NAV Bűnügyi Főigazgatóága hazai és külföldi bűnmegelőzési, bűnügyi, bűnüldözési együttműködési kötelezettségéből fakadó kapcsolattartási, tájékoztatási, jogértelmezési és információ cserével kapcsolatos feladatait a Bűnügyi Nemzetközi Együttműködési Osztály látja el. A Bűnügyi Főigazgatóság más főosztályainak, valamint a NAV Központi Irányítás érintett főosztályainak bevonásával ez az osztály vesz részt a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködési megállapodások kidolgozásában, koordinációjában. Együttműködik a határon átnyúló nemzetközi akciók végrehajtásában.

2. A Központi Nyomozó Főosztály hatáskörébe tartozik az egy milliárd forintot meghaladó értékre üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények, a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények, valamint az előzőekhez nem tartozó olyan bűncselekmények nyomozása, amelyeket az elkövető személye, vagy az elkövetés körülményei, illetve a bűncselekmény társadalomra való veszélyességének kiemelkedő foka miatt a Bűnügyi Főigazgatóság hatáskörbe vont, illetve utalt bűncselekmények nyomozása.

3. A Bűnügyi Ellátó Főosztály lája el a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények tekintetében a fedett nyomozók alkalmazásával és foglalkoztatásával, fedőintézmények létrehozásával és működésével kapcsolatos feladatokat a fedett nyomozók igénybevételével, a fedőintézmény létesítésével. Bűnügyi háttértámogató és ellátó tevékenységet végez a NAV bűnügyi szakterületének titkos információgyűjtést végző szervei részére, valamint más nyomozóhatóságoknak.

4. A Revizori Főosztály a büntetőeljárások, valamint a titkos információgyűjtés tevékenységének szakmai támogatásában szaktanácsadóként működik közre. Segítséget nyújt a bizonyítási eszközök összegyűjtésében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 182. §, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 83. § - a felhatalmazására, figyelemmel a NAV által folytatott titkos információgyűjtés részletes szabályainak megállapításáról szóló NGM-utasítás (a továbbiakban: Utasítás I.) előírásai alapján, továbbá szakmai konzultációk, oktatások megszervezésével, lebonyolításával közreműködik az adószakmai, számviteli jogszabályok elsajátításában.

5. Az Informatikai Főosztály a feladatait az Üzemeltetési Osztályon és az Alkalmazás-Támogató Osztályon keresztül látja el. Felügyeli és ellenőrzi a bűnügyi szakterület informatikai rendszereit, valamint ellátja a bűnügyi szakterület informatikai tevékenységének felügyeletét. Közreműködik az informatikai fejlesztés és menedzsment, az üzemeltetés, valamint a szolgáltatás területén alkalmazandó szabványok, eljárási rendek kidolgozási és karbantartási folyamatában. A bűnügyi szakterület informatikai stratégia tervezetének kidolgozásával közreműködik a NAV informatikai stratégiájának elkészítésében. Gondoskodik az informatikai stratégia bűnügyi szakterületre vonatkozó célkitűzéseinek rendszeres felülvizsgálatáról. Felügyeli az informatikai stratégia bűnügyi szakterületi célkitűzéseinek megvalósulását. Az informatikai felügyeleti ellenőrzési tevékenység elősegítése érdekében információgyűjtést és információértékelést végez (beleértve az egyes szervek által végzett folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzések adatait is), mely alapján ellátja az ellenőrzési tevékenységet megalapozó kockázatelemzési feladatokat.

6. A Humánpolitikai Főosztály ellátja a Bűnügyi Főigazgatóság személyzeti jellegű feladatait.

7. A Jogi, Igazgatási és Titkársági Főosztály képviseli a NAV-ot a Bűnügyi Főigazgatóság és a bűnügyi igazgatóságok tevékenységét érintő peres és nem peres eljárásokban. Részt vesz a jogszabályok, illetve együttműködési megállapodások előkészítésének koordinálásában. Vezetője ellátja a bűnüldözési belső adatvédelmi felelősi feladatokat.

8. Az Áru- és Bűnjelkezelési Főosztály látja el a NAV vámigazgatási-, jövedéki igazgatási, fémkereskedelmi, szabálysértési és nyomozóhatósági jogkörében a NAV rendelkezése alá került dolgok kezelésével, valamint az elkobzott árukkal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 20 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, az év eleji akciónk keretében további 18 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

2017 január
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X