Jelszóemlékeztető


 

APEH-becslés

Piaci ár felett számol az ingatlanadó-kalkulátor


Szerző:

A hétvége óta nyilvánosan is hozzáférhető az APEH honlapján a vagyonadó kalkulátor, így kiszámítható a saját, vagy éppen a szomszéd ingatlanjának az értéke. Az Adózóna tesztje szerint regisztráció nélkül is használható a kalkulátor, az RSM DTM Hungary által végzett első tesztek alapján pedig jónéhány kérdés felmerült a programmal kapcsolatban.



 
 

Az APEH vagyonadó-kalkulátorával egy közepes méretű zuglói, istvánmezei lakás forgalmi értékére kérdezett rá az RSM DTM Hungary. A paraméterek meghatározása után a kalkulátor egy olyan értéket számított ki, amely a helyi viszonyok ismeretében jóval a piaci ár felettinek tekinthető. Ráadásul a konkrét utcától eltávolodva ugyanezek a paraméterek szinte azonos értéket eredményeztek. Így fordulhatott elő, hogy a kalkulátor az elegáns, követségi negyednek tekinthető Stefánia úton ugyanazt az értéket határozta meg, mint az alacsonyabb presztízsű ingatlanokkal bíró környező utcákban. Sőt még az azonos irányítószámmal rendelkező Hungária körúton fekvő ingatlan esetében is ugyanazt az értéket kalkulálta a program” – mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. adócsoportjának vezetője.

Ezek tükrében mi a haszna ennek a kalkulátornak? Elsősorban az, hogy amennyiben az adóalany a kalkulátor által kidobott értéket állítja be bevallásában, mint forgalmi értéket, és ezt igazolni is tudja akkor egy későbbi adóellenőrzés során az adóhatóság sem késedelmi pótlékot, sem adóbírságot nem állapíthat meg, amennyiben az ingatlan forgalmi értékét magasabban határozza meg az adóalany által bevallotthoz képest.

Az adóalanynak a kitöltött adatlapot, és ezzel együtt az eredményt le kell mentenie a honlapon, amelynek következtében az nemcsak az adóalany, de az adóhatóság számára is felhasználható lesz a közlést követő 6. év végéig. Az adóhatóság honlapján található adatvédelmi tájékoztató szerint az elmentett adatokat nem használják fel a későbbiekben sem kiválasztási, sem egyéb adóztatási célokra. Akit ez nem nyugtat meg, annak lehetősége van a becsült forgalmi érték megismerésére anélkül hogy azt az adóhatóság a későbbiekben tárolná, mivel a kalkulált értéket a mentési lépés előtt megmutatja a program.

Érdekesség, hogy más tulajdonában lévő ingatlanokra is végezhet kalkulációt bárki, sőt ugyanezt nem létező lakóingatlanok esetén is meg lehet tenni. A program az utóbbi esetben is küld tájékoztatást. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy egy későbbi eljárás során csak az olyan adatlap lesz felhasználható, melynek minden eleme valós! Arra azonban egyelőre nincs egyértelmű válasz, miért lehet ennyire szabadon információt kérni. Korábban általánosan elterjedt volt az a vélekedés, hogy a kalkulátort, csak a saját tulajdonú ingatlanokra lehet majd használni, s az értékre is csak az adóhatósági mentés után derül majd fény. Ez az eljárási rend azonban feltételezhetően radikálisan csökkentette volna a program használatát, mivel vélhetően számosan tartottak volna attól, hogy az adóhatóság a mentett adatokat majd az ellenőrzésre történő kijelölésre fogja használni azokban az esetekben, amikor az elmentett érték jelentősen meghaladja a bevallott forgalmi értéket.

A program jelenlegi működése alapján feltételezhetően azok fognak élni az adatok lementésének lehetőségével, akik számára a kalkulátor reális piaci értéket mutat. A többi adóalanyt érdemes azonban figyelmeztetni, hogy a törvény alapján meghatározott úgynevezett számított érték, amelyet szintén be kell vallani, és az adó alapjaként bevallott vélt forgalmi érték jelentős különbözete szintén okot adhat az ellenőrzésre – tette hozzá Hegedüs Sándor.


 






Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Adótörvények: mi és hogyan változik?

A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket. tovább >>


Minden ötödik cégre rászáll az APEH

A munkahely elvesztésétől való félelem miatt egyre többen gondolkoznak azon, hogy saját vállalkozásba kezdenek. Bár az elmúlt év tömegesen termelte az új vállalkozásokat, a válságban született beruházások életképessége erősen megkérdőjelezhető. Ahhoz, hogy a cégek hosszú távon is működő képesek legyenek nem elég egy jó ötlet, a működésről szóló szabályokról és a felmerülő költségekről is érdemes tájékozódni – jobb esetben még a piacra lépés előtt. tovább >>


Eva -egyszerűsített vállalkozói adó

Igazi sikertörténetnek is mondható az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), hiszen bevezetése óta eltelt négy évben több mint 330 milliárd forintot fizettett be a jelenleg körülbelül százezer adózó. Kik választhatják, s ki az, akinek egyáltalán nem éri meg ezt az adózási formát választania? Kiderül az alábbi cikkből.

tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Július
KeSzCsSzVa
---1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031-
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás