AVI 2012.8.90

Nincs kötelező előírás arra, hogy az adózónak az anyagi megtakarításait bankszámlán lenne kötelező tartania [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felpereseknél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott.
A felpereseknél, akik házastársak, az ezen évek bevételei és kiadásai közös pénzügyi mérlegben kerültek kimutatásra. Így a személyi jövedelemadó bevallás alapján kiszámításra került a nettó jövedelmük, egyes kiadásaik. Ezen belül megállapításra került, hogy az I. r. felperes 2001. és 2004. között 41 640 000 Ft-ot a Z. Fuvarozó Bt.-nek 54 911 444 Ft-ot pedig a Z. Beton Kft.-nek nyújtott kama...

AVI 2012.8.90 Nincs kötelező előírás arra, hogy az adózónak az anyagi megtakarításait bankszámlán lenne kötelező tartania [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az adóhatóság a felpereseknél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó vizsgálatot tartott.
A felpereseknél, akik házastársak, az ezen évek bevételei és kiadásai közös pénzügyi mérlegben kerültek kimutatásra. Így a személyi jövedelemadó bevallás alapján kiszámításra került a nettó jövedelmük, egyes kiadásaik. Ezen belül megállapításra került, hogy az I. r. felperes 2001. és 2004. között 41 640 000 Ft-ot a Z. Fuvarozó Bt.-nek 54 911 444 Ft-ot pedig a Z. Beton Kft.-nek nyújtott kamatmentes tagi kölcsönként. Ezekből az összegekből visszafizetések is történtek. Az adóhatósági megállapítás szerint az I. r. felperesnél 29 750 941 Ft kölcsönnyújtási többletet állapítottak meg. A II. r. felperes 2001. és 2005. között 16 670 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott a Z. Beton Rt.-nek, amelyből a visszafizetések után további 15 030 000 Ft kölcsönnyújtási többlet maradt.
A felperesek 2001-ben a Z. Beton Kft. alapításakor 1 500 000-1 500 000 Ft-ot fizettek be törzstőkeként.
Ezen adatok alapján az adóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek személyi jövedelemadó bevallásában feltüntetett összegek nem nyújtottak fedezetet a tőkebefizetésekre, a tagi kölcsönök nyújtására, és ezen túl a teljesített életbiztosítási díjak fizetésére figyelemmel, a megélhetési költségeikre.
A megállapítás alapján az adóhatóság becslési eljárást alkalmazott, amelynek során figyelembe vette a felperesek nyilatkozatait, a kiadásaik fedezetéül előadott különböző forrásaikra vonatkozóan. Az így lefolytatott becslési eljárás eredményeképpen 2007. április 12-i meghozott elsőfokú határozattal az I. r. felperes terhére 6 556 810 Ft adókülönbözetet állapítottak meg, és kötelezték 3 278 405 Ft adóbírság és 3 509 258 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
Ugyanaznap kelt másik elsőfokú határozattal a II. r. felperes terhére 6 606 810 Ft adóhiány, 3 303 455 Ft adóbírságot és 3 540 359 Ft késedelmi pótlékot állapítottak meg.
Az elsőfokú határozat ellen a felperesek fellebbeztek, és fellebbezésükhöz különböző bizonylatokat csatoltak annak igazolására, hogy rendelkezésükre állt a kiadásaik pénzfedezete.
Az alperes, mint másodfokú hatóság 2007. szeptember 3-án kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperesek keresetükben e határozatok hatályon kívül helyezését kérték.
Álláspontjuk szerint az adóigazgatási eljárás során hitelt érdemlően igazolták az adóhatóság által megállapított adókülönbözet megalapozatlanságát. Álláspontjuk szerint rendelkeztek azokkal a pénzügyi forrásokkal, amelyek a kiadásaik fedezetéül szolgáltak. Ezek a pénzfedezetek 2001. január 1-je előtti megtakarításaikból származtak. Ebben az időben nem volt kötelező a megtakarítások bankszámlán való tartása, ezért ezeket nem is tartották a számláikon.
Az I. r. felperes 15 000 000 0 Ft, a II. r. felperes 4 000 000 Ft megtakarítást állított, mely összegeket különböző befektetési módon forgattak és így megnövelték.
A felperesek sérelmezték, hogy az adóhatóság a KSH adatok alapján túl magasan állapította meg a havi megélhetési költségekre fordított összegeket, valamint sérelmezték, hogy a testvéreik és N. Károly tanúvallomását, amelyet írásbeli nyilatkozatban tett, nem fogadták el.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően meghozott ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok mérlegelésével megállapította, hogy a felperesek nem bizonyították hitelt érdemlő adatokkal azt a tényt, miszerint a vizsgált időszakban az adózott és adózatlan jövedelmeik együttes összege fedezné az életvitelükre és az egyéb nagy összegű tagi kölcsönökre, tőkeemelésekre fordított költségeiket.
Az elsőfokú bíróság részletesen elemezte a felperesek által kért és meghallgatott tanúk vallomását az egyes felperesek által hivatkozott bankszámla adatokat, valamint írásbeli tanúnyilatkozatokat, és egyéb bemutatott okiratokat, és ennek alapján megállapította, önmagában a felpereseknek az az állítása, hogy a korábbi megtakarításaik elköltése nem bizonyított, ezért a megtakarítások 2001. január 1-jén is rendelkezésre álltak, hitelt érdemlő adatokkal nem volt alátámasztott.
A felpereseknek állt érdekében ezeket az állításaikat bizonyítani az egyes évekre megállapított forráshiányok nagy összege szempontjából nem volt jelentősége annak sem, hogy a felperesek állítása szerint a társadalmi átlagot figyelembe vevő KSH létminimum értékeknél kevesebb kiadásuk volt.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérték az ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmüknek megfelelő döntés meghozatalát.
A felperesek továbbra is azt sérelmezték, hogy mivel az adóhatóság a 2001. január 1. napját megelőzően keletkezett jövedelmeket elfogadta, a jövedelmek forrását bizonyítottnak kell tekinteni.
A felperesek álláspontja szerint ugyanis az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében az adózó csak a jövedelem megszerzésének hitelt érdemlő adattal történő igazolása terheli, azt az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a megszerzett forrást az adózó elköltötte.
Sérelmezték a felperesek, hogy a bíróság nem fogadta el Sz. Ernő vallomását arra vonatkozóan, hogy 2001. szeptember 20-án 4 000 000 Ft-ot kölcsönzött az I. r. felperesnek, ennek alátámasztására szólt N. Károly tanú írásbeli nyilatkozata is. Sérelmezték az egyéb tanúknak, így Sz. Frigyes, Sz. Etelka, valamint M. József magánokirati nyilatkozatának mellőzését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló volt az ebből levont jogkövetkeztetése is.
A személyi jövedelemadó vizsgálatok, és az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok arra irányulnak, hogy az adózó a Szja. tv. 4. §-ában írt kötelezettségének eleget tett-e, azaz valamennyi megszerzett jövedelméről tett-e bevallást, majd ennek megfelelően teljesítette-e az adózási kötelezettségét. Ennek megfelelően hangsúlyozottan a bevallások adataiból kiindulva az adóhatóság a rendelkezésre álló, és az adózók által rendelkezésére bocsátott valamennyi okirat, könyvelési adat, és egyéb bizonyíték figyelembevételével állapítja meg, hogy a vizsgált időszakban bevallott és bevallás alá nem eső jövedelem fedezte-e az ezen időszak alatt felmerült kiadásokat.
A perbeli esetben a bevallási adatok, és a feltárt tagi hitel, vagyoni betét és egyéni vállalkozói veszteség összege közötti ellentmondás megalapozta a becslés alkalmazását. A felperesek vagyongyarapodása és az életvitelükre fordított kiadások nem álltak összhangban a bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmeik összegével.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (Art.) vizsgált időszakban hatályos 108. § (2) bekezdése alapján az adóhatóságnak a becslés alkalmazásai, felté­telei esetén kötelessége a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények alapján az adó alapját valószínűsíteni.
Ezzel szemben az Art. 109. § (3) bekezdése szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A felperesek az eljárás során valóban hivatkoztak arra, hogy korábbi évek megtakarításai alapján álltak rendelkezésre azok a pénzügyi források, amelyek az ellenőrzött időszakban kiadásaik fedezetésül szolgáltak.
A felperesek azonban tévesen hivatkoztak arra, hogy az adóhatóságnak kellene bizonyítania, ezeket a korábbi évben összegyűjtött pénzügyi tartalékait a felperesek elköltötték, és ezért ezek az összegek az ellenőrzött időszakban nem álltak rendelkezésre.
Nem vitás tény, hogy nem volt, és nincs is olyan jogszabályi előírás, hogy az állampolgároknak az anyagi megtakarításaikat kötelező bankszámlán tartania. Ezért valóban nincs konkrét kötelező előírás arra vonatkozóan, hogy kizárólag bankszámla-kivonatokkal lehetne igazolni az anyagi források rendelkezésre állását.
Tekintettel azonban arra, hogy a vizsgált időszakban hatályos Art. 109. § (3) bekezdése azt írta elő, hogy az adózóknak hitelt érdemlő adatokkal lehetősége van az adóhatóság által megállapított adóalaptól való eltérés igazolására. Így nyilvánvaló, hogy ezek a bizonyítékok leginkább okirati bizonyítékok lehetnek. Mint ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság már több ítéletében kimondta, hogy a hitelt érdemlő bizonyítás olyan adatokkal, tényekkel történő bizonyítást jelent, amely az adatközlő nyilatkozatán túl, egyéb a valóságban is ellenőrizhető adatokkal igazolható és alátámasztható, tartalmánál és jellegénél fogva más adatokkal is egybevetve alkalmas az igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására.
A perbeli esetben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felpereseknek nem sikerült ilyen hitelt érdemlően igazolni azt a tényt, hogy az ellenőrzött időszakban rendelkezésükre állt olyan anyagi forrás, amely a megállapított kiadásaik fedezetéül szolgálhatott. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat mérlegelte, döntését megfelelően indokolta.
A felülvizsgálati eljárás során a bizonyítékok felülmérlegelésének újabb bizonyítási eljárás lefolytatásának a Pp. 273. § (1) bekezdés alapján nincs helye, kivéve ha iratellenesség, feltűnően okszerűtlen következtetés, logikai ellentmondás merül fel az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásával szemben. Ilyet a Legfelsőbb Bíróság a perbeli esetben nem észlelt.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.219/2008.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.