BH 2012.2.50

Az adózás előtti eredményt növelőnek azt a költséget kell tekinteni, ami nincs összefüggésben a vállalkozási és bevételszerző tevékenységgel [1996. évi LXXI. tv. 8.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes utasbiztosításait utazási irodákon és alkuszokon keresztül értékesítette az utazni szándékozó magánszemélyek számára. Az utazási irodák és az alkuszok az általuk elért díjbevételek után a felperestől jutalékban részesültek.
A felperes 2006-ban is értékesítési versenyt hirdetett meg az utazási irodák és alkuszok számára. Az erről szóló felhívásban az előre meghatározott eredményt elérők számára olyan "különleges programokkal teli" utazásokat helyezett kilátásba, "amely nem szerepel...

BH 2012.2.50 Az adózás előtti eredményt növelőnek azt a költséget kell tekinteni, ami nincs összefüggésben a vállalkozási és bevételszerző tevékenységgel [1996. évi LXXI. tv. 8.].
A felperes utasbiztosításait utazási irodákon és alkuszokon keresztül értékesítette az utazni szándékozó magánszemélyek számára. Az utazási irodák és az alkuszok az általuk elért díjbevételek után a felperestől jutalékban részesültek.
A felperes 2006-ban is értékesítési versenyt hirdetett meg az utazási irodák és alkuszok számára. Az erről szóló felhívásban az előre meghatározott eredményt elérők számára olyan "különleges programokkal teli" utazásokat helyezett kilátásba, "amely nem szerepel a világ egyetlen utazásszervezőjének programjában sem". Az utazásokon a legtöbb díjbevételt elérő alkalmazottak vehettek részt, de az utazási irodák és alkuszok szabadon dönthettek arról, hogy ténylegesen ki utazhat, mivel a felperes nem ismerte a partnerei által alkalmazott értékesítésben részt vevő személyeket, és a verseny eredményét is csak partnerek szerinti összesítésben lehetett megállapítani.
A felperes 2006. évben az incentiv (ösztönző) utazást az utazási irodáknak Tallinba, az alkuszoknak pedig Abtenau-ba biztosította, és ezekkel kapcsolatban számlákat fogadott be és könyvelt le 115 672 euró (29 399 727 forint) és 22 431 euró (5 645 366 forint) értékben. A felperes a számlák értéke után személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja.) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (a továbbiakban: eho) fizetési kötelezettséget állapított meg és vallott be, illetve a 33006/06 és 33022/06 számlákon szereplő összegek után is szja-t és eho-t tüntetett fel az analitikájában, de e kötelezettségeket a bevallásában nem szerepeltette. A tallini utazáshoz csatolt részletes programlista kizárólag szabadidő programot tartalmaz, az utazásnak üzleti, szakmai, hivatali programja nem volt. Az Abtenau-beli sörtúra programjában is kizárólag szabadidős tevékenység szerepel. A felperes a tallini utazással kapcsolatban 29 400 000 forint adóalap után 13 409 000 forint szja-t, 3 352 000 forint eho-t, az abteneui utazással összefüggésben 5 645 000 forint adóalap után 2 484 000 forint szja-t, 621 000 forint eho-t számolt el, társasági adó (a továbbiakban: ta.) bevallásában azonban e kiadások összegével, az összesen 54 911 000 forinttal nem korrigálta adóalapját.
Az adóhatóság a felperesnél 2004. és 2006. évekre minden adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
Az alperes határozatában a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot az indokolás kiegészítésével megváltoztatta, és a felperes terhére mindösszesen 27 734 000 forint, javára 3 448 000 forint adókülönbözetet írt elő, kötelezte adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére.
Az alperes az elsőfokú határozat 12. pontját érintően - az incentív utazások tekintetben - a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 8. § (1) bekezdés d) pontjára, 3. számú melléklet B. pontjára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére alapítottan nem fogadta el a felperes 2006. évi társasági adóbevallását, és megemelte a ta adóalapot az incentív utak költségével, és az ezekre jutó szja, eho összegével, összesen 54 911 000 forinttal, ami alapján 8 856 000 Ft ta adókülönbözetet írt elő. Ezt a következőkkel indokolta:
A felperes nevére kibocsátott utazási számlák egyáltalán nem tartalmazzák szakmai programok költségét, a hasznosítás kizárólag magáncélú volt. Az incentív utazást a legtöbb utasbiztosítást értékesítő utazási irodák és alkuszok vezető tisztségviselői, tagjai, alkalmazottai ténylegesen, mint magánszemélyek vették igénybe, az utazások jellegüknél fogva magánszükségletek kielégítését célozták és nem kapcsolódtak a felperes tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai, hitéleti rendezvényekhez sem, nem minősíthetőek üzleti utazásoknak, mivel a részletes programokból és számlákból megállapíthatóan egyáltalán nem volt üzleti, hivatali részük. A felperes nem is rendelkezik olyan kimutatással, amely tényleges értékesítést végző magánszemélyek egyéni teljesítményét tartalmazná. A 29 utazási irodából utazó magánszemélyek közül 19 ügyvezető és tulajdonos is volt egyben, 7 fő tulajdonos, 1 fő ügyvezető, 1 fő Bt. kültag, 1 fő pedig az egyik tulajdonos rokona. A 11 alkusztól részt vevő magánszemélyek közül 9 fő ügyvezető és tulajdonos is volt egyben, 2 fő pedig tag. A felperes érvelésével ellentétben az incentív utazások nem minősülnek reprezentációnak, üzleti ajándéknak, nem tekinthetők a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1) bekezdés j) pontja szerinti versenynek sem, és jogi megítélésük más mint az ajándék utalványoké illetve ajándéksorsolásé. Az utazási irodák és alkuszok által elért forgalomnövekedés eredménye a tényleges értékesítést végző személyek számra a munkáltatójuk által adott jutalékban ellentételeződik, az értékesítőket ez és nem a felperes által adott utazási lehetőség ösztönzi. A Tao tv. vállalkozás érdekében felmerült költségként jellemzően az adózóval munkaviszonyban álló magánszemélyekkel kapcsolatos költségeket és ráfordításokat ismeri el. A Tao tv. "azonban nem rendelkezik arról, hogy más (a felsorolásban nem említett) magánszemély részére juttatott egyéb kifizetés is vállalkozás érdekében felmerült költségnek minősül, de - mivel a kedvezményezetti kör felsorolása taxatívnak látszik - indokolt elfogadni azt az értelmezést, hogy a törvény által nem említett magánszemély részére személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeggel az adóalap megállapításakor növelni kell az adózás előtti eredményt".
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte, vitatta az incentív utazások társasági adóalap növelő tételkénti elszámolását, az adóbírság mértékét, és a mulasztási bírság kiszabását. Azzal érvelt, hogy az incentív utazás mint az értékesítés nyereménye üzletszerű vállalkozási tevékenysége érdekében merült fel. Az értékesítési verseny ösztönözte az utazási irodákat és alkuszokat biztosítási termékeinek értékesítésére, ennek eredményeként nőtt a bevétele. Arra is hivatkozott, hogy az incentív utazás minősíthető üzleti ajándéknak, illetve marketingköltségnek is. Hangsúlyozta, hogy a verseny nyertesei az utazási irodák és alkuszok közül kerültek ki. Kifejtette, hogy az alperes tévesen állította, hogy csak a Tao. tv. 3. számú melléklet B fejezetében nevesített természetbeni juttatások minősülhetnek vállalkozás érdekében felmerült költségnek, mivel a jogszabály csak példálózó felszámolást tartalmaz, és az incentív utazások költségei a vállalkozási, bevételszerző tevékenységével összefüggésben merültek fel, tehát nem növelik az adózás előtti eredményét. Kérte tanúbizonyítás foganatosítását, amelynek az elsőfokú bíróság helyt adott.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
A felperes mulasztási bírságot vitató kereseti kérelme nem felel meg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 335/A. § (1) bekezdésében foglaltaknak, ezért azt érdemi vizsgálat nélkül el kellett utasítani.
A ta adókülönbözet előírására megalapozottan és jogszerűen került sor. Az alperes helyesen állapította meg, hogy a verseny, illetve a jutalomutazás nem szakmai program keretében valósult meg, ezeknek nem volt szakmai része, így nem tekinthetők a felperes tevékenységével összefüggő szakmai program keretében nyújtott szolgáltatásnak még akkor sem, ha a részt vevők - a tanúvallomások szerint - az utazások során szót váltottak a biztosítási szolgáltatásokról is. Az iratok nem bizonyítják, hogy a jutalomutazás, a verseny a felperes üzleti tevékenysége keretében jött volna létre. A versenyfelhívás azt igazolja, hogy a jutalomutazás kilátásba helyezése az utazási irodák és az alkuszok tevékenységének ösztönzése és jutalmazása céljából történt, ebből pedig az következik, hogy az utazási szolgáltatás nyújtása nem a felperes tevékenységével összefüggő üzleti alkalom keretében nyújtott szolgáltatás volt.
Az ingyenes incentív utazás nem tekinthető üzleti ajándéknak, és nem minősíthető reprezentációnak sem. Tévesen állította a felperest, hogy a jutalomutazás általa nyilvánosan bárki számára azonos feltételekkel meghirdetett vetélkedő díja lett volna. A felperes ugyanis két okból is korlátozott körben hirdetett meg versenyt. "Egyrészt a résztvevők személyi oldaláról, mivel csak azok az utazási irodák és alkuszok vehettek részt, akikkel szerződésben állt, másrészt tárgyi oldalról, mivel csak meghatározott termékek értékesítése számított bele a versenybe." Az üzletpolitikai cél megállapíthatósága is kizárt, mivel a versenyfelhívásból kitűnően ennek célja az irodák és alkuszok munkavállalóinak jutalmazása volt. A jutalomutazás marketing költség címén sem számolható el, mivel a felperes az utazási irodáktól, alkuszoktól nem kért és nem is kapott marketing szolgáltatást.
Mivel az nem volt vitatott, hogy a természetbeni juttatás címén elszámoltak után a felperes az adófizetési kötelezettségének eleget tett, de bevallási kötelezettségét nem teljesítette az alperes a felperes terhére jogszerűen írt elő adókülönbözetet az Art. 178. § 3. pontja értelmében. Az adóbírság kiszabására is megalapozottan és törvényesen került sor. Az e körben hozott döntés nem tartalmaz okszerűtlen mérlegelést, a felperes nem adott elő olyan érdemi tényt, körülményt, ami alapján az adóbírság megváltoztatásának helye lett volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek hatályon kívül helyezését, kereset kérelme szerinti döntés meghozatalát. Érvelése szerint az alperes nem tett eleget az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltaknak, és az alperes valamint az elsőfokú bíróság a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontját, 3. számú melléklet B. fejezetét megsértve minősítette nem vállalkozás érdekében felmerült költségnek az értékesítési verseny keretében biztosított incentív utazásokat, jogsértően vitatta el ezek költségének ta. adóalapban történő elszámolhatóságát. Kifejtette, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 213. §-át is, ellentétben áll a Nemzetgazdasági Minisztérium 1289/1/2011. számú állásfoglalásában szereplő jogértelmezéssel, a Legfelsőbb Bíróság EBH 2008/1916. számú eseti döntésében, a Kfv. I. 35.198/2007/5., Kfv. I. 35.497/2007 számú határozatokban foglaltakkal, "önkényesen megszorító jogértelmezésen" alapul, "összemossa" a Tao. tv. és Szja. tv. rendelkezéseit.
A tao. adóalappal szembeni költségkénti elszámolhatóságnak nem feltétele, hogy az a Tao. tv. 3. számú melléklet B fejezetében szereplő példálódzó felsorolásban kifejezetten nevesített költség legyen. Esetében fennáll a költségként történő elszámolhatóság törvényi feltétele, mert az incentív utazások költsége a vállalkozási, bevételszerző tevékenységgel állt összefüggésben. Ezek az utazások ugyanis termékeinek az utazási irodák és alkuszok általi preferálását, és ennek eredményeként minél több termékének értékesítését, ezzel forgalmának és árbevétel növelését szolgálták. Iratellenesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy csak másodlagosan és közvetetten növelnék az utazásokkal érintettek a bevételét. Hangsúlyozta, hogy az értékesítési versenybe bevont termékekből jelentős árbevételhez jutott. Előadása szerint alaptalanul rögzítette az alperes és az elsőfokú bíróság, hogy az "ajándék" nem igazodott maradéktalanul az egyes magánszemélyek által megszolgált teljesítményhez, és azt hangsúlyozta, hogy semmilyen adóelőnyhöz nem jutott, ellenkezőleg az utazásokat a legmagasabb adótétellel rendelkező természetbeni juttatás szabályait adózta le, és az alperes nem bizonyította, hogy a költségei nem álltak összefüggésben vállalkozási, bevételszerző tevékenységével.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Fenntartotta azt a jogi álláspontját, hogy az értékesítési verseny alapján természetbeni jutalomként adott utazások költségei nem a felperes vállalkozási tevékenysége érdekében merültek fel. Előadása szerint a felperes a közigazgatási és peres eljárás során sem tudta igazolni, hogy a magánszemélyek utaztatására szakmai programjának keretében került volna sor. Kifejtette, hogy a minisztérium állásfoglalása nem jogszabály, egyébként sem állt rendelkezésére az alapeljárás során, a felperes által hivatkozott eseti döntések alapjául szolgáló tényállások pedig nem azonosak a perbelivel.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
A felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. (Pp. 275. §., BH 2002/29.)
A felperes érvelésével ellentétben - a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan - az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás jogszerű, mert okszerű, a logika szabályainak is megfelelő bizonyítékértékelésen alapul, hiánytalan és kizárólag iratszerű tényeket tartalmaz. Az elsőfokú bíróság eljárása teljes körűen megfelel a Pp. 213. § (1) bekezdésében, 215. §-ában, 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, hogy a perben vitatott incentív utazások nem minősíthetők üzleti ajándéknak, reprezentációnak és marketingköltségnek sem. A felperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság megvizsgálta azt is, hogy a perben vitatott költségek - a felperes elsődleges kereseti kérelmében előadottak szerint - összefüggésben állnak-e a vállalkozási és bevételszerző tevékenységgel. E körben helytállóan jutott arra a jogkövetkeztetésre, hogy a Tao. tv. nem határozza meg a vállalkozási, vagy bevételszerzés érdekében felmerült költség fogalmát. E megállapítás kapcsán a Legfelsőbb Bíróság rámutat a következőkre:
A Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontja akként rendelkezik, hogy az adózás előtti eredményt növeli "az a költségként, ráfordításként elszámolt, adózás előtti eredmény csökkentéseként számításba vett összeg …, amely nincs összefüggésben a vállalkozási és bevételszerző tevékenységgel, különös tekintettel a 3. számú mellékletben foglaltakra." E törvényhely tehát azt a költséget tekinti adózás előtti eredményt növelőnek, ami nincs összefüggésben a vállalkozási és bevételszerző tevékenységgel, és a tekintetben, hogy mely költségek lehetnek ilyenek utal a 3. számú mellékletre.
A 3. számú melléklet, amely "a költségek és ráfordítások elszámolhatóságának egyes szabályait" tartalmazza az A) pontjában a nem vállalkozási tevékenység érdekében, B)pontjában pedig a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült egyes költségeket, ráfordításokat sorolja fel azzal a kitétellel, hogy "különösen" ezek tartoznak ide, azaz a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontja szerint vizsgálandó körbe. Az A) és B) pont tehát - éppúgy mint a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontja - nem tartalmaz fogalom meghatározást, és nem taxációt, hanem példálódzó jellegű felsorolást rögzít. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy az a tevékenység, amely a felsorolásokban nem szerepel elvben tartozhat bármelyik pont alá. A 3. számú mellékletben nem nevesített költségek minősítésénél nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy milyen tevékenységek melyik pontban kerültek felsorolásra, de önmagában az, hogy egy bizonyos költség egyik pontban sem szerepel még nem ad alapot arra, hogy az adózás előtti eredményt növelő tételként kerüljön értékelésre.
Az incentív utazás nincs nevesítve az A) és a B) pontban, ezért adójogi megítélésénél vizsgálni kell az egyedi ügyben rendelkezésre álló adatokat, tényeket, körülményeket amelyek a következők:
Azt az alperes és az elsőfokú bíróság sem vitatta, hogy a biztosításokat értékesítők növelik a felperes árbevételét, de azt emelték ki, hogy ez csupán másodlagos, és közvetett mivel az értékesítők elsősorban saját munkaadójuk árbevételét növelik. A felperes által meghirdetett értékesítési verseny azonban a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint - a több piaci résztvevőre is figyelemmel - nyilvánvalóan - más piaci résztvevőkkel szemben - a felperesi utazási biztosítások értékesítésének ösztönzését szolgálta, mégpedig abból a célból, hogy a felperesnek minél nagyobb legyen a forgalma, díj illetve árbevétele. A biztosítást értékesítők ugyanis jutalékrendszerben kerültek díjazásra, tehát csak akkor, ha a felperes árbevételhez jutott. Nincs ügydöntő jelentősége az ún. "másodlagosságnak", "közvetett módnak" mivel a határozatok által e körbe sorolt tények nem változtatnak a vállalkozási bevételszerzési tevékenységgel való összefüggés - a felperesi bevételszerzés - megállapíthatóságán. Az ilyen cél érdekében történő ösztönzés ugyanis nemcsak pénzbeli formában (jutalékban) testesülhet meg, ami elismert költség, hanem más módon is, pl. az értékesítéshez, jutalékhoz kapcsolódó, de ezen felüli utazási lehetőség felajánlásával, biztosításával. Ez utóbbi kapcsán nem vitatható el, hogy olyan eszköz, amely alkalmas más piaci résztvevőkkel szemben versenyelőny szerzésére, forgalom, illetve bevétel növekedés kiváltására pl.: azért, mert az értékesítő a versenytársé helyett az utazás lehetőségre figyelemmel a felperes termékét, szolgáltatását ajánlja. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az utazások az értékesítési versenyek díjai (nyereményei) voltak, amelyek után egyébként a felperes az szja és járulékfizetési kötelezettségeit teljesítette, tehát e perben csak az utazások költségeinek tao jogi megítélése tárgyában kellett dönteni. Ez utóbbi tekintetében pedig a felperes - bár az ösztönző eszköz eredményességének mérhető volta nem feltétele a költségkénti elszámolhatóságnak - bizonyította, hogy jelentős árbevételhez jutott. Önmagában abból a tényből, hogy az utazásban résztvevőket nem a felperes, hanem az irodák illetve az alkuszok jelölték ki, illetve ezek tulajdonosai, ügyvezetői is utazhattak nem zárja ki a felperesi költségelszámolás helyességét, a tulajdonosok, ügyvezetők ösztönzése ugyanis nyilvánvalóan kihat az alkalmazottak értékesítési tevékenységére.
A Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben irányadó tényállásra és jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel, illetve ezek egybevetése alapján tehát azt állapította meg, hogy alapos az a felperesi hivatkozás, mely szerint költségelszámolása megfelelt a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltaknak. Az értékesítési verseny alapján természetbeni jutalomként adott, leadózott juttatásokat, incentív utazásokat a vállalkozási, bevételszerzési tevékenységgel összefüggésben álló költségnek kell minősíteni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bírósság - a Pp. 339. § (1) bekezdése, 275. § (4) bekezdése alapján - ítéletének rendelkező részében foglaltak szerint határozott.
(Legf. Bír. Kfv. 35.238/2011.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.