adozona.hu
AVI 2008.8.86
AVI 2008.8.86
Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése [2003. évi XCII. tv. 1/A. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2001 szeptemberében munkáltatói hozzájárulásról szóló megállapodást kötött a B. Pénztárral (továbbiakban: Pénztár). Vállalta, hogy a vele munkaviszonyban álló munkavállalói részére - akik szintén a Pénztár tagjai - tagdíjbefizetést teljesít. Ennek összegét tagonként havonta 40 000 Ft-ban állapították meg. A megállapodást 2001. december 3-án, illetve december 20-án módosították a felek. A módosítások következtében a munkáltatói hozzájárulás havi összegét 50 000 Ft-ra emelték, illető...
AVI 2008.8.86 Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése [2003. évi XCII. tv. 1/A. § (1) bek.]
A felperes 2001 szeptemberében munkáltatói hozzájárulásról szóló megállapodást kötött a B. Pénztárral (továbbiakban: Pénztár). Vállalta, hogy a vele munkaviszonyban álló munkavállalói részére - akik szintén a Pénztár tagjai - tagdíjbefizetést teljesít. Ennek összegét tagonként havonta 40 000 Ft-ban állapították meg. A megállapodást 2001. december 3-án, illetve december 20-án módosították a felek. A módosítások következtében a munkáltatói hozzájárulás havi összegét 50 000 Ft-ra emelték, illetőleg megállapodtak abban, hogy a pénztártag részére járó szolgáltatásokat közvetlenül a munkáltató fizeti ki. Ennek érdekében a Pénztár a szolgáltatás értékét a munkáltató részére átutalja. A Pénztár a felperes által átutalt összegből az első havi kötelező minimális tagdíjkivételével 13%-os működési költség levonása után a fennmaradó teljes összeget nagyobb részt lakásfenntartási, kisebb részben családi pótlékot kiegészítő szociális, illetve iskoláztatási támogatás címén a magánszemélyek bankszámlájára átutalta. A felperes a Pénztár és a munkavállalók között létrejött ügyletek révén juttatott összeget az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 1. sz. melléklet 6.5. pontja alapján adómentes jövedelemnek, bevételnek tekintette.Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002. évekre ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére egészségbiztosítási alapot megillető járulék, nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, munkaadói járulék, munkavállalói járulék, valamint szakképzési hozzájárulás adónemben összesen 1 706 000 Ft adókülönbözetet, 1 642 000 Ft adóhiányt állapított meg. Kötelezte az adóhiány, a 836 000 Ft adóbírság és a 283 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére, adólevonási kötelezettség elmulasztása miatt 670 000Ft mulasztási bírságot szabott ki. Megállapítást tett továbbá a magánnyugdíjpénztári tagdíjtekintetében is az I. Pénztár javára, amellyel kapcsolatban adóbírságot és késedelmi pótlékot is előírt a felperes terhére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta. Egy magánszemély magánnyugdíjpénztári tag terhére megállapított 37 720 Ft tagdíjkülönbözetet törölte az ez után megállapított adóbírsággal és késedelmi pótlékkal együtt. Az első- fokú adóhatósági határozat egyéb megállapításait helybenhagyta azzal a kijavítással, hogy a fizetési kötelezettséget a határozatába írt számlaszámokra kell teljesíteni.
Az alperes határozatát saját hatáskörben határozatával módosította és a felperes terhére egy magánnyugdíjpénztári tag után az I. Pénztár javára 562 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest az ebből hiánynak minősülő 33 720 Ft, 16 860 Ft adóbírság és 5906 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 2. § (1) bekezdésébe, az 1993. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Öpt.) 10. § (1) bekezdés b) pontjában, 50. § (5) bekezdésében, az Szja. tv. 1. sz. melléklet 6. pontjában, 3. § 22. pontjában, 47. § (1)-(15) bekezdésében, az 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdés a) pontjában, 19-20. §-aiban, 50. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a pénztári szolgáltatás adómentességének feltétele nem teljesült.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta azok jogalapját az Öpt. 11. és 12. §-ára, az Szja. tv. 7. § (1) bekezdésére, 1. sz. melléklet 6.5. pontjára alapítottan.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes határozata jogszerű, helyesen állapította meg az alperes, hogy a jogügylet, illetve jogcselekmények adókötelezettségek szempontjából irányadó valós tartalma megalapozza a felperes terhére előírt adókötelezettségeket.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet és az alperes határozata nem felel meg az Öpt. 11. § (2) bekezdésében, 12. § (1) bekezdésében, az Szja. tv. 7. § (1) bekezdésében, 1. sz. melléklet 6.5. pontjában foglaltaknak. A határozatok téves jogértelmezésen alapulnak. A pénztári tagsági viszony létesítésére, mint munkáltatónak semmilyen ráhatása nem volt. A felek közötti szerződések, nyilatkozatok nem színleltek. Az alperes határozata sérti az önkormányzatiság elvét, tévesen minősíti a kifizetéseket adómentes bevétel helyett munkaviszonnyal kapcsolatos jövedelemnek.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 7. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Mindenekelőtt rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy az e perbelivel azonos ténybeli és jogi megítélésű más ügyekben már hozott ítéletet. (Kfv. I. 35.105/2004/4., Kfv. I. 35.111/2004/5., Kfv. I. 35.114/2004/7. számon, e határozatok közül egy a KGD 2005. szeptemberi számában 199. sorszám alatt közzétételre került.) Az ebben kifejtett jogi álláspontot e perre nézve is irányadónak tekinti a következők szerint:
Az alperesi határozatban, a jogerős ítéletben megállapított tényállás tekintetében a felek között vita nem volt. A perben eldöntendő jogkérdés kapcsán a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá:
A közterhekhez való hozzájárulás alkotmányos kötelezettségének - az Szja. tv. és az Art. rendelkezései szerint - a magánszemélyeknek is eleget kell tenniük. Ezért a magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt a kivételes célok érdekében csak törvény állapíthat meg. Adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkentését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény csak annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja - az eltérő szabály, - az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ha a felek az adókedvezményt a szokásos piaci értékektől, áraktól való eltérésekkel színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.
A magánszemély vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az Szja. tv. 1. § (1)-(5) bekezdésében foglalt alapelveket.
Az Art. l/A. §-ának (1) bekezdése is rögzíti, hogy az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.
Ilyen esetben az adóhatóságnak az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel kell megállapítania. Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogosult a szerződések, ügyletek és más hasonló cselekmények adójogi minősítésére.
Az Szja. tv. 24. § (1) és (3) bekezdése, 47. § (3) bekezdése értelmében a munkáltató által a munkavállaló részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek minősül, ami az összevont adóalap részét képezi, és ez után a munkáltatót adóelőleg-megállapítási kötelezettség terheli.
Az Szja. tv. 1. sz. melléklete tartalmazza az adómentes jövedelmek felsorolását, pontosan megfogalmazza egyben azokat a célokat, amelyek érdekében erre lehetőséget ad. Ezek egy része szociális megfontoláson alapul (pl. a szociális juttatások, egyes lakáscélú támogatások). Más jövedelmek pedig más szempontból - a kettős fizetés elkerülése érdekében, vagy gazdasági- társadalmi megfontolásokból - mentesülnek az adózás alól (pl. alapítványi kifizetések). Az 1. sz. melléklet 6. pontja "a károk megtérülése, a kockázatok viselése körében" tekinti adómentesnek a 6.5. pont szerinti, az Ö. Pénztár törvényben előírt szolgáltatását.
Mivel a Szja. tv. 1. sz. melléklet 6.5. pontja a Pénztár törvényben előírt szolgáltatásáról rendelkezik adómentes bevételként, így nem hagyható figyelmen kívül az Öpt. preambulumban rögzített célja, alapelvei, az Öpt.-ben meghatározott fogalmak, és magának a jogintézménynek a rendeltetése sem.
Az Öpt. 2. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a Pénztár természetes személyek által a függetlenség, kölcsönösség, szolidaritás és az önkéntesség elve alapján létrehozott, társadalombiztosítási ellátásokat kiegészítő, pótló, illetve ezeket helyettesítő szolgáltatásokat, továbbá az egészség védelmét elősegítő ellátásokat szervező és finanszírozó társulás.
A Pénztárnak a szolgáltatásait a tagdíjbefizetésekből, az egyéni számlavezetés alapján kell szerveznie, finanszíroznia, nyújtania. A tevékenységéhez kapcsolódó gazdálkodási és felelősségi szabályokat, valamint jogosultságot az Öpt. szabályozza. Az Öpt. 10. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Pénztár a következő támogatásokat nyújthatja: munkanélküliek, keresőképtelenek segélyezése, jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő ellátások, gyógyszer és gyógyászati segédeszközök árának támogatása, gyereknevelési támogatás, elhalálozás esetén hátramaradottak támogatása. Az Öpt. megalkotásával - a törvényben kifejezésre is juttatott - jogalkotói cél tehát egy olyan rendszer létrehozása volt, amely öngondoskodásra épül. Ezért preferálja adómentes bevételként az Szja. tv. a kockázatviselést, az önsegélyezési. A Pénztár nem vitásan szolgáltatási szabályzatát maga alkotja meg, az adóhatóság és a bíróság azonban jogosult a pénztárral kötött ügyletek és szolgáltatások adójogi minősítésére.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a Pénztár - a tagdíjösszegét és a működési költséget levonva - teljesítette a kifizetéseket a pénztártag munkavállalók részére, nagyobb részben lakásfenntartási hozzájárulás jogcímén. A pénztártagok a szolgáltatásokat röviddel az után vették igénybe, hogy a felperes a tagdíj-hozzájárulás összegét átutalta. A tagok a szolgáltatást csupán nyilatkozatot kitöltve igényelték és - a szociális rászorultság vizsgálata nélkül - kapták meg, annak összege pedig a munkáltatói hozzájárulás mértékétől függött. A munkavállalók jövedelmének kiszámításánál ezt az összeget nem vették figyelembe, ez az összevont adóalapjukat csökkentette, ugyanakkor - mint adómentes bevételt - a befizetett pénzt is visszakapták, és a munkáltatót sem terhelte adó és járulékfizetési kötelezettség. [Szja. tv. 7. § (1) bekezdés k) pontja, 35. § (2) bekezdése, 1. sz. melléklet 6.5. pontja] Ezekből a dokumentumokkal igazolt adatokból és a Pénztár reklámanyagából kizárólag az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy a tagok olyan szolgáltatásban részesültek, amelyben mindegyikük kizárólag a saját maga által igénybe veendő egyetlen szolgáltatást finanszírozta, azaz nem alkottak kockázatközösséget. Mivel a befizetéseket azonnal igénybe is vehették, még egyéni kockázatot sem vállaltak.
Ezért a jogalkotó által törvényekben preferált cél, az öngondoskodás, illetve a kockázatviselés éppen úgy nem valósult meg, mint a kölcsönösség, szolidaritás elve szerinti szolgáltatás. Nem érvényesülhet ugyanis a szolidaritás elve akkor, amikor a Pénztár a befizetések 87%-át "visszafizeti", a fennmaradó 13%-ból a működési költségeket fedezi, mivel így nem marad forrás az összes egyéni számla arányos megterhelésével biztosítható, működési elvek betartásával nyújtható szolgáltatások finanszírozására.
Az Öpt. 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti azon kitétel, hogy a Pénztár "a jogszabály által előírt szociális kötelezettség alapján biztosított kiegészítő ellátását nyújthatja", azt jelenti, hogy a Pénztár a szolgáltatási szabályzat megalkotása során szabadságot élvez, azonban nem hagyhatja figyelmen kívül az Szt. által deklarált elveket sem. Az Art. l/A. § (1) bekezdése, 1. § (7) bekezdése és az Szja. tv. 1. § (3)-(5) bekezdése feljogosítja az adóhatóságot és a bíróságokat is ügyletek minősítésére és annak vizsgálatára, hogy az adókedvezményt céljának, rendeltetésének megfelelően vették-e igénybe vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint - az előzőekben ki fejtettekből következően - a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének e jogügyletek nem feleltek meg. Kockázatviselésről ugyanis nem volt szó, a tagok részére folyósított ellátás nem tekinthető a jogszabály által előírt, szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő ellátásnak. Az adókedvezmény törvényi céljának megvalósulását a felperes, akinek ez érdekében állt volna, nem bizonyította. Nem szolgáltatott ugyanis adatokat a kockázatviselés tenyéré, a kölcsönösség, szolidaritás, az önsegélyezés megvalósítására, és arra, hogy a befizetésektől függetlenül nemcsak formailag, hanem tartalmilag is a jogszabály által előirt szociális kötelezettségek alapján biztosítható kiegészítő ellátásban részesültek volna a tagok.
Az alperes - az előzőekben kifejtettekre figyelemmel - hatáskörét nem lépte túl, az önkormányzatiság elvét nem sértette meg, döntésének meghozatalakor jogosult volt arra, hogy más ellenőrzések adatait is figyelembe vegye. Helyesen minősítette a Pénztár közbeiktatásával magánszemély részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó, nem rendszeres jövedelemnek. Az ügyletek ugyanis nem az adókedvezmény célját valósították meg, a felek célja kizárólag az volt, hogy a munkáltató munkavállalói részére a pénztár közbeiktatásával adó- és járulékterhek megfizetése nélkül juttasson jövedelmet. Csak az adójogban preferált célnak ténylegesen, tartalmilag is megfelelő megállapodással juttatott bevétel esetén lehetséges az adóelőny igénybevétele.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem sért jogszabályt, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.224/2005.)