AVI 2008.5.56

A szokásos piaci ár alapulvételével kell az ügyleteket adózási szempontból minősíteni [1990. évi XCI. tv. 1. § (8) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott a 2001. évi személyi jövedelem adónemben.
A vizsgálat eredményeként meghozott elsőfokú 2004. július 23-án kelt határozat a felperes terhére összesen
1 057 127 forint személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, mely adóhiánynak minősült, és utána 528 563 forint bírság, és 368 409 forint késedelmi pótlék megfizetését is előírta.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. szeptember 30-án hozott határozatával az elsőfokú határozatot helyb...

AVI 2008.5.56 A szokásos piaci ár alapulvételével kell az ügyleteket adózási szempontból minősíteni [1990. évi XCI. tv. 1. § (8) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott a 2001. évi személyi jövedelem adónemben.
A vizsgálat eredményeként meghozott elsőfokú 2004. július 23-án kelt határozat a felperes terhére összesen
1 057 127 forint személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, mely adóhiánynak minősült, és utána 528 563 forint bírság, és 368 409 forint késedelmi pótlék megfizetését is előírta.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2004. szeptember 30-án hozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes adófizetési kötelezettsége abból ered, hogy az adóhatóság a felperes által a felszámított költségeket nem fogadta el. Így megállapította, hogy a felperes gépkocsi használattal kapcsolatos költségei azért nem elfogadhatók, mivel az általa alkalmazott útnyilvántartásban nem állt rendelkezésre a kilométeróra állására vonatkozó adat. így nem volt ellenőrizhető az útnyilvántartás alapján, hogy mennyiben használta a felperes a gépkocsit magáncélra. Ezért az adóhatóság a jövedelem meghatározásakor kizárólag a személyi jövedelemadóról szóló, perbeli időben hatályos módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 18. § (1) bekezdés b) pontja alapján 10%-os költséghányadot talált érvényesíthetőnek.
Nem fogadta el az adóhatóság a b.-i H. utcai ingatlan után felszámított 250 000 forint helyiségbérleti díjat, mint költséget, tekintettel arra, hogy ez az ingatlan az adóhatósághoz sem székhelyként, sem telephelyként nem lett bejelentve, ugyanakkor a felperes e lakáson kívül rendelkezett szabályosan bejelentett telephellyel.
Nem fogadta el az adóhatóság a b.-i K. utcában bejelentett ügyvédi iroda bérleti díja mértékét. A szerződésben bérleti díjként meghatározott havi 310 000 forintot ugyanis jóval magasabbnak találta annál, mint amit független felek normál piaci feltételek mellett egymás között érvényesítenek.
A 2001. július 5-én kelt bérleti szerződés szerint a felperes a B., K. u. 40. fszt. 4. szám alatti ingatlanból egy 20 m2-es helyiséget bérelt iroda céljára. A lakás másik részében a C. Bt. könyvelő irodája működött. A C. Bt.-nek, mint bérbeadónak a képviselője a felperes felesége volt; két alapítója, illetve tulajdonosa pedig a felperes felesége beltagként, illetve a felperes kültagként.
Az adóhatóság a kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Vagyongazdálkodási és Vállalkozási Ügyosztály megkeresését követően a felszámítható bérleti díjként 15 200 Ft/m2/év + általános forgalmi adót számolt el.
A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes keresetében eljárásjogi jogszabálysértésekre is hivatkozott, így elsődlegesen arra, hogy az adóvizsgálat kezdő időpontja 2002. május 15. napja volt. A másodfokú határozat kézbesítése pedig 2004. október 8-án történt meg. Az alperes úgynevezett módosított megbízólevelet nyújtott át, amely fogalmat a jogszabály nem ismer. Ehhez képest az eljárásra már értelemszerűen az új Art. határidői is vonatkoztak, amelyet az alperes elmulasztott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság 8. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóság nem követett el olyan eljárási jogszabálysértést, amely a határozatok hatályon kívül helyezését eredményezhette volna. Érdemben pedig részletesen kifejtette, hogy az adóhatóság a keresettel támadott három határozati pont tekintetében a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott.
Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felperes nem tudta bizonyítani hitelt érdemlően állításait, így az alperesi határozat jogszabálysértése nem volt megállapítható.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes fenntartotta a per során hivatkozott eljárási jogszabálysértések, valamint a per érdemében tett nyilatkozatait, és részletesen ki fej tette azokat.
Az elsőfokú bíróság bizonyítékok mérlegelését logikailag ellentmondónak és a levont következtetéseket pedig kirívóan okszerűtlennek tartotta.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az eljárási jogszabálysértésekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőket állapította meg. A perbeli esetben az adóhatóság ellenőrzése 2002. május 15. napján kezdődött. Az ebben az időszakban hatályos adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) VI. fejezete rendelkezett az ellenőrzés szabályairól, amely az ellenőrzés határidejére vonatkozóan rendelkezéseket nem tartalmazott. Az ellenőrzést követi az úgynevezett adóigazgatási eljárás (Art. VIII. fejezete), amelynek kezdő időpontja 75. § (4) bekezdése szerint a jegyzőkönyv átadásának napja, ha záró tárgyalást tartottak, a záró tárgyalás napja. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény 319. § (5) bekezdése alapján a 2003. január 1-jét megelőzően megkezdett, de azt követően lezárt ellenőrzések esetében az ellenőrzés kezdő napján hatályos szabályokat kell alkalmazni. Az adóigazgatási eljárás valóban a 2004. évben folyt le, amikor már hatályossá vált az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (új Art.). Az adóhatóság a másodfokú határozatában már az új Art. rendelkezéseit hívta fel. A két adózás rendjéről szóló törvény nem tartalmazott olyan lényegbeli eltéréseket, amely a perbeli ügy érdemi elbírálására kihatott volna, így elsősorban is nem tartalmaz olyan szankciót az eljárási jogi határidőknek az adóhatóság általi túllépésére, amelynek következménye a határozathozatali tilalom lenne. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával miszerint az ügyben nem történt olyan eljárási jogszabálysértés, amely az ügy érdemi elbírálására kihatott volna.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú ítélet 11. oldalán közölt úgynevezett együttműködési kötelezettséget az elsőfokú bíróság valóban tévesen értelmezhető megállapításként közölte. A felperes adózó az adóhatósággal együttműködő magatartást tanúsított, ezt a szabályt nem szegte meg. Az elsőfokú bíróság kizárólag abban a vonatkozásban használta ezt a kifejezést - bár a felperesi állítással egyezően félreértelmezhető módon miszerint a felperes bizonyítási terhe volt, hogy az alperesi határozatban megállapítottakat megcáfolja. A felperes ennek a bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
A per érdemével kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind az adóhatóság, mind az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Szja. tv. 18. § (1) bekezdése alapján a jövedelem megállapításához az adózó elszámolhatja - a törvényben meghatározott kivételekkel - legfeljebb az adott tevékenység bevételének mértékéig az e tevékenység folytatása érdekében az adóévben ténylegesen felmerült és igazolt, a 3. számú melléklet rendelkezései szerint elismert költségeket (tételes költségelszámolást), vagy az önálló tevékenység bevételének 10%-át. E rendelkezés alapján, tekintettel arra, hogy a felperes a gépjármű használatával kapcsolatos költségeit a 3. számú mellékletben írt feltételek szerint nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Helyesen járt el az adóhatóság, amikor ezzel kapcsolatban az önálló tevékenység bevételének 10%-át számolta el költségként.
Helytállóan rendelkezett az adóhatóság és az elsőfokú bíróság a B., H. utcai lakás bérletével kapcsolatban is. A perbeli időszakban ez az ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonát képezte. A felperes a lakás egy részét feleségével együtt lakásként használta, így az a megállapodás, amely szerint a felperes a feleségére engedményezett szóbeli megállapodással a lakás felett rendelkezési jogot, majd utóbb a feleségétől a lakás egy részét irodai célokra bérbe vette, nem alapíthatja meg az így kifizetett "bérleti díj címén" felmerülő összeg költségként való elszámolását. Különös tekintettel arra, hogy ezt az ingatlant a felperes sem székhelyként, sem telephelyként nem jelentette be.
Ugyancsak személyi összefonódások állapíthatók meg, és így kétségek merülhettek fel a megállapított bérleti díj elszámolása körében a B., K. utca 40. fszt. 4. szám alatti iroda bérleménnyel kapcsolatban is. A bérbeadó C. Bt. képviselője a felperes felesége, egyúttal a társaság beltagja, a kültag pedig maga a felperes. Ezért helyesen állapította meg az adóhatóság, hogy a Bt.-vel kötött bérleti szerződés, amely havi 370 000 Ft-os bérleti díjat állapít meg egy 20 m2-es irodahelyiség vonatkozásában, még abban az esetben is lényegesen eltúlzottnak található a normál piaci feltételek figyelembevételével, amennyiben ez a helyiség felújított állapotú.
Az adóhatóság az Art. 1. § (1) bekezdése alapján jogosult volt a szerződéseket, és ügyleteket a valódi tartalmuk szerint minősíteni. Az ilyen személyi összefonódással kötött szerződések esetén különösen gondosan vizsgálandó a szerződések valódi tartalma, kifejezetten az adózás szempontjából. Az Art. 1. § (8) bekezdése megállapította, hogy adott esetben a szokásos piaci ár alapul vételével kell az ügyleteket adózási szempontból minősíteni, ezért helyesen járt el az adóhatóság, amikor a kerületi önkormányzat megkeresésével tisztázta a helyben szokásos nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját, és ennek megfelelően állapította meg a felperes által elszámolható költséget.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a felek szerződési szabadsága nem terjed ki arra, hogy olyan megállapodásokat kössenek egymással, amelynek kizárólagos célja, hogy az adófizetési kötelezettséget elkerülje, illetve a mértékét jelentősen csökkentse.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.239/2005.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.