AVI 2002.7.84

Az adóhatóság a szerződés színleltségére történő külön hivatkozás nélkül is vizsgálhatja a szerződés valódi tartalmát és adójogi szempontból minősítheti a megállapodást [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes a B.-i N. K. Klubbal 1993. szeptember 1-jétől állt munkaviszonyban, ahol kézilabda technika vezető és edző munkakörben dolgozott. A felperes az egyesület elnöksége által előterjesztett és az egyesület által biztosított éves ösztönzési rendszer elvének megfelelően részesült egyéb anyagi juttatásban. A premizálási rendszer a sportegyesületnél úgy valósult meg, hogy a munkáltató megvásárolta a D. Sz. Kft. által kidolgozott ún. költségkímélő rendszert és a dolgozó ösztönzését 1994. nov...

AVI 2002.7.84 Az adóhatóság a szerződés színleltségére történő külön hivatkozás nélkül is vizsgálhatja a szerződés valódi tartalmát és adójogi szempontból minősítheti a megállapodást [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
A felperes a B.-i N. K. Klubbal 1993. szeptember 1-jétől állt munkaviszonyban, ahol kézilabda technika vezető és edző munkakörben dolgozott. A felperes az egyesület elnöksége által előterjesztett és az egyesület által biztosított éves ösztönzési rendszer elvének megfelelően részesült egyéb anyagi juttatásban. A premizálási rendszer a sportegyesületnél úgy valósult meg, hogy a munkáltató megvásárolta a D. Sz. Kft. által kidolgozott ún. költségkímélő rendszert és a dolgozó ösztönzését 1994. novembertől 1995. évéig kizárólag ebben a formában alkalmazta. Az ösztönzési rendszer lényege az volt, hogy az egyesület 1994-ben az S.-i T. Kft. által zártkörűen kibocsátott bemutatóra szóló 1 Ft névértékű érdekeltségi kötvényt névértékben adta el a vele jogviszonyban álló felperesnek, majd többszörös áron bizonyos időközönként azokat visszavásárolta. Ugyanígy járt el az F. részvények értékesítése során is. A perbeli esetben az eladás és visszavásárlás ugyanabban a hónapban történt, az ügyletekből keletkezett nyereségből a munkáltató a felperest terhelő forrásadót vonta le.
Az adóhatóság a lefolytatott adóvizsgálat alapján a felperes terhére az 1994-es évre 17 229 Ft, az 1995. évre 49 545 Ft, összesen 66 774 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely egyben adóhiánynak is minősült. Az adóhiány után a felperes 28 572 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Az adóhatóság első- és másodfokú határozatának indokolásában az adózás rendjéről szóló 1990. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes és munkáltatója között létrejött értékpapír adásvételi szerződések kimutatható gazdasági eredménye az adózónál olyan jövedelem megszerzése, amely a munkabérnél kedvezőbb adózás alá esik, míg a munkáltatónál olyan jövedelem juttatása a saját dolgozó részére, amelyet nem terhelnek a munkabérhez kapcsolódó közterhek. Az értékpapírok árfolyamnyereségéből elért jövedelmet a munkáltató kizárólag a munkaviszonyra tekintettel nyújtotta a munkavállalók részére beosztástól és többletteljesítménytől is függően, ezért a kifizetett összeg a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 8. § (2) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdése és 37. § (1) bekezdése alapján progresszív adófizetési kötelezettség alá esik.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az alperes az Art. 51. §-ában írt tényállás-tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, másrészről pedig állította, hogy az értékpapírok adásvételével jogszerűen jutott árfolyamnyereséghez, amely után a személyi jövedelemadót befizette, így az adóhiány megállapításának sem volt jogalapja.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján jogosultan végzett adóellenőrzést a felperesnél, amelynek keretében valódi tartalma szerint minősítette a megkötött értékpapír adásvételi szerződéseket. Az alperes az Art. 51. § (4) bekezdésében tényállás-tisztázási kötelezettségének is eleget tett, beszerezte a felperes munkáltatójánál alkalmazott ösztönzési rendszerre vonatkozó valamennyi okiratot, a felperes által kötött megállapodást és valamennyi értékpapír adásvételi szerződést. A bíróság a per, az államigazgatási iratok tartalma és a bizonyítékok mérlegelése alapján megállapította, hogy az értékpapír adásvételi szerződések színlelt szerződések voltak. Az árfolyamnyereségként a munkáltató által kifizetett összeg valójában teljesítménytől függő prémium, bérjellegű juttatás volt, amely mint összevonandó jövedelem progresszív adó alá esik az Szja. tv. 32. § (1) és 37. § (1) bekezdései alapján. Az értékpapír eladási, majd visszavásárlási szerződések időpontjai, az eladási és vételi árak egymáshoz való viszonyítása alapján volt megállapítható, hogy a szerződéskötéskor a felek szándéka egyezően prémiumkiosztásra irányult és nem az értékpapír valóságos eladására és vételére. Adójogi szempontból tehát az alperes helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes ténylegesen nem árfolyamnyereséghez, hanem bérjellegű juttatáshoz jutott, amely mint összevonandó jövedelem személyi jövedelemadó alá esik.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes határozatának az első fokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Továbbra is állította, hogy a felperes és a sportegyesület között értékpapírok adásvétele történt meg, amelyből az általa elért árfolyamnyereség adózására az Szja. tv. 32. (1) és (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak. Fellebbezésében utalt a Legfelsőbb Bíróság 2/1998. KJE döntésében foglaltakra, valamint a Kfv. I. 27.241/1997. számú ítéletében tett megállapításokra.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazása az adóhatóság számára a szerződés színleltségére külön hivatkozás nélkül is lehetővé teszi a szerződés valódi tartalmának vizsgálatát és adójogi szempontból történő minősítését, amely a felek polgári jogi jogviszonyára nem hat ki. Az Szja. tv. 3. § 19. pontja szerinti árfolyamnyereség adóztatása csak akkor történhetett volna az adóévben megszerzett egyéb jövedelmekkel való összevonás nélkül, ha az adóvizsgálat során feltárt többlettényállásból nem lett volna megállapítható, hogy valójában a felperes többletjövedelemhez juttatása volt a cél, nem pedig árfolyamnyereség elérése. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy a értékpapír ügyletek során a szerződő felek akarata nem részvény adásvételére, hanem kizárólag az egyéni formában megjelenített anyagi előny pénzbeli juttatás nyújtására és elfogadására irányult.
Az irányadó tényállás szerint a sportegyesület által alkalmazott érdekeltségi rendszer alapján a felperes az egyesület által megállapított mennyiségű kötvényt és részvényt vásárolta meg névértéken és a munkáltató által megállapított - a teljesítményhez igazodó - összegén adta el azokat a munkáltatónak. Az értékpapírok vásárlási és eladási ára közötti különbözet "árfolyamnyereség" a munkáltató és a munkaszerződés által volt meghatározott. Az értékpapír ügyleteknél az árfolyamot és az elérhető árfolyamnyereséget az értékpapír kereslet-kínálat viszonyai, az értékpapír piaci és gazdasági viszonyok alakítják. Ez a perbeli esetben nem volt megállapítható és nem volt megállapítható az sem, hogy a felperes a pénzén az értékpapír piac hatásától függően kockáztathatott.
Megállapította a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes az Art. 51. § (4) bekezdésében írt tényállás-tisztázási kötelezettségének mindenben eleget tett, az elsőfokú bíróság pedig a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékokat helytállóan mérlegelte és ítéletének indokolása a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak is mindenben megfelelt.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján megállapította, hogy a felperest "az értékpapírból származó" jövedelme után nem az Szja. tv. 27. § és 37. § (9) bekezdése szerinti forrásadó fizetési kötelezettség, hanem az Szja. tv. 8. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 32. § (1) bekezdése alapján összevont jövedelem után személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség terhelte. Az adóhatóság jogszabálysértés nélkül állapította meg az adóhiányt és kötelezte a felperest, hogy a munkaviszonyból eredő perbeli jövedelmét az egyéb jövedelmével összevonva az Szja. tv. 37. § (1) bekezdése szerinti adót fizesse meg.
A Legfelsőbb Bíróság nem látta alkalmazhatónak a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.241/1997/6. számú ítéletében foglaltakat. Az ítéletben írt jogi álláspont és iránymutatás a jelen perben nem volt releváns, az más tényállásbeli és jogi alapokon állt. Abban a perben a munkáltató a részvénytársaság által zárt körben kibocsátott dolgozói kötvények értékesítéséből eredő jövedelem adójogi megítéléséről volt szó. A dolgozói kötvények vásárlásához a dolgozók munkáltatói kölcsönt kamatkikötés mellett vehettek fel. E kötvény-kibocsátási konstrukció a jelen ügyben vizsgált értékpapír-értékesítéstől különbözött.
A Legfelsőbb Bíróság 1/1998. KJE sz. jogegységi határozatában utalt arra, hogy a rendelkezésszerű joggyakorlás az adójogviszonyokban is olyan általános jogelv, melyet az adózó polgárnak fizetési kötelezettsége teljesítése, a hatóságnak pedig eljárása során érvényesíteni kell. Ezt a jogelvet sértette a jogügylet résztvevőinek, - így a felperesnek mint adózónak - az arányos közteherviselés alkotmányos kötelezettségét részben megsértő magatartása.
A Legfelsőbb Bíróság a 2/1998. KJE sz. jogegységi határozatában kifejtette, hogy az Art. 1. §-ának (7) bekezdése szerint ez az adóhatóságot megillető jogosultság az adójogszabály szövegének önkényes értelmezésével nem vezethet a felek szerződéses akaratával ellentétes következtetések levonására és egyes szerződések érvénytelenné minősítésére. Nem ütközik jogszabályi előírásba ezért, ha az adózó olyan szerződést köt, melynek eredményeként jogilag kedvezőbb helyzetbe kerül, feltéve, ha ezt az adót megállapító jogszabály lehetővé teszi.
A perbeli esetben azonban a jogegységi határozatban foglalt jogelvek sérültek, mert az irányadó tényállás alapján éppen az volt megállapítható, hogy a felperes által kötött és a sportegyesület között létrejött szerződések célja az volt, hogy a valójában összevonás alá eső jövedelem adózása helyett mindkét fél számára közterhek jelentős csökkenése mellett kerüljön sor az adó megfizetésére. Felperes tehát azáltal került adójogilag kedvezőbb helyzetbe, hogy az Szja. tv. 8. § (1) bekezdésében írt szabályt megkerülte a "kedvezőbb adózás" érdekében, amelyre a kifejtettek szerint az adójogszabály lehetőséget nem biztosított.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 29.213/1999.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.