adozona.hu
BH+ 2006.12.571
BH+ 2006.12.571
Nem kölcsönvevő foglalkoztató a jogszabály téves értelmezésével nem mentesülhet az egészségbiztosítási ellátási költségek megtérítése alól [1997. évi LXXXIII. tv. 67. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkavállalója, G. L. és a felperes - mint munkáltató - 2000. február 23. napján kötött megállapodást, amely alapján a munkavállaló gyógyszeralapanyag-gyártó munkakörben tevékenykedett a felperesnél.
A munkavállaló 2003. június 30. napján munkavégzés közben balesetet szenvedett, amely üzemi balesetről a felperes munkabaleseti jegyzőkönyvet állított ki.
Az alperes a 2004. január 28. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest G. L. munkavállaló balesetével okozati összefüggésbe...
BH+ 2006.12.571 Nem kölcsönvevő foglalkoztató a jogszabály téves értelmezésével nem mentesülhet az egészségbiztosítási ellátási költségek megtérítése alól [1997. évi LXXXIII. tv. 67. §]
A felperes munkavállalója, G. L. és a felperes - mint munkáltató - 2000. február 23. napján kötött megállapodást, amely alapján a munkavállaló gyógyszeralapanyag-gyártó munkakörben tevékenykedett a felperesnél.A munkavállaló 2003. június 30. napján munkavégzés közben balesetet szenvedett, amely üzemi balesetről a felperes munkabaleseti jegyzőkönyvet állított ki.
Az alperes a 2004. január 28. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest G. L. munkavállaló balesetével okozati összefüggésben felmerülő egészségbiztosítási ellátás megtérítése címén 42 661 Ft tőke megfizetésére kötelezte.
A fizetési meghagyás indokolási része rögzítette, hogy a felperes megtérítési kötelezettsége a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. §-án alapul, továbbá a baleset azért következett be, mert a munkáltató nem biztosított munkaeszközt, gépet a munkavégzéshez, illetőleg megbízottja nem ellenőrizte a munkakörülményeket, ezáltal megszegték a munkavédelemről szóló, többször módosított 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 40. § (1) bekezdését, 54. § (5) bekezdés a), b), c) és e) pontjaiban foglaltakat.
A felperes keresetében a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte; arra hivatkozott, hogy annak jogalapja téves, az Ebtv. 67. §-ában foglaltakat sérti.
Hangsúlyozta, hogy abban a körben, hogy kit kell foglalkoztató alatt érteni, a 67. § (2) bekezdése ad eligazítást; eszerint az (1) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása során a foglalkoztató alatt a Munka Törvénykönyve (a továbbiakban: MT) 193/C. §-ának c) pontjában meghatározott kölcsönvevőt kell érteni.
Hivatkozott a felperes arra, hogy az MT 193/C. § e) pontja rendelkezik arról, hogy a kölcsönvevő az a munkáltató, aki a kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót foglalkoztatja, és munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönbe adóval megosztva gyakorolja.
A felperes keresetében állította - és munkaszerződés becsatolásával alátámasztotta -, hogy a sérült dolgozó nála áll munkaviszonyban, nem kölcsönzés útján került hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a felperesi társaság munkáltatói státusza alapjaiban különbözik a törvényben meghatározott státusztól, ezért a megtérítési igény jogalapja hiányzik. Ezen túl kifogásolta a kamatfizetésre kötelezést is, a Ptk. 1. § (1) bekezdésére és 298. §-ára, valamint 301. §-ára hivatkozással.
Hangsúlyozta azt is, hogy a fizetési meghagyás ütközik a jogalkotásról szóló 1997. évi XI. törvény 1. § (1) bekezdésével is, amely kimondja, hogy alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.
Az elsőfokú munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában részletesen kitért a peres felek által hivatkozott, hasonló tárgyban született legfelsőbb bírósági eseti döntésekre.
Az Ebtv. 67. § (2) bekezdésének körében kifejtette, hogy a jogalkotó szándéka nyilvánvalóan nem lehetett csak az, hogy kizárólag a kölcsönvevő munkáltató megtérítési kötelezettségét teremtse meg, és ezzel mintegy eleve mentesítse a munkaszerződés alapján munkáltatóként megjelenő foglalkoztatót minden egyes megtérítési kötelezettség alól; függetlenül attól, hogy a bekövetkezett eseményben a felelőssége fennáll-e, vagy sem.
A felperes által kifogásolt kamattérítés körében az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Ptk. 301. §-ában meghatározott kamatra irányuló rendelkezések kizárólag a szerződéses jogviszony alapján szabályozzák a késedelmi kamat feltételeit.
A társadalombiztosítási szervek és az adószervek hatóságként eljárva rendelkeznek a kamat megfizetéséről, közigazgatási eljárás keretében; ezen eljárásban a speciális jogszabályok alkalmazandók.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályokkal összhangban álló új határozat hozatalát, másodlagosan az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Ebtv. 67. § (2) bekezdését. Kifejtette, hogy az elsőfokú munkaügyi bíróság okfejtésével szemben áll a tény, azaz a jogszabályi normaszöveg, amely egyértelműen fogalmaz, és foglalkoztató alatt a kölcsönvevőt határozza meg.
A felperes álláspontja szerint az ítélkezés alapja nyilvánvalóan csak és kizárólag az elfogadott és kihirdetett jogszabály lehet, és nem a jogalkotó szándéka. Állította, hogy a munkaügyi bíróság ítélete az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, ugyanis az Ebtv. 67. § (2) bekezdése világosan és félreérthetetlenül azt a kérdést dönti el, hogy amennyiben alkalmazni kell az (1) bekezdés rendelkezéseit - azaz, ha az abban foglaltak egyáltalán alkalmazásra kerülnek -, akkor az esetben a foglalkoztató alatt az MT 193/C. § c) pontjában meghatározott kölcsönvevőt - és nem mást - kell érteni. A tételes jogszabály tehát nem arról szól, hogy a kölcsönvevőt is, és mást is érteni kell a foglalkoztató alatt, hanem arról, hogy csak és kizárólag a kölcsönvevőt.
Utalt arra is a felperes, hogy a bíróság jogalkalmazó, és nem jogszabályalkotói szándék-kutató szervezet.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 2. § (2) bekezdése szerint a bíróságok e jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését. A (3) bekezdés értelmében a bírák a jogszabályok alapján döntenek.
Az Alkotmány 25. § (2) bekezdése szerint a törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg, és nem a jogalkalmazó szervet, a bíróságot; a helytelen törvényhozói döntés következményei pedig nem szolgálhatnak a felperes terhére.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A felperes felülvizsgálati kérelmében sem a baleset jellegét, sem bekövetkezésének körülményeit, továbbá a fizetési meghagyásban meghatározott fizetési kötelezettség mértékét nem vitatta, csakis az azért való, Ebtv. 67. §-a szerinti helytállási kötelezettségét kifogásolta.
A perben rendelkezésre állt iratok tanúsága szerint a 2003. június 30-án bekövetkezett üzemi baleset sérültje a felperes munkavállalója volt; ezen tényt a felperes sem vitatta. Ebből következően azonban az emiatt felmerült egészségbiztosítási ellátás megtérítésére is a felperes köteles.
Az Ebtv. 67. § felelősségi szabálya ugyanis alapvetően és fő szabályként a foglalkoztató megtérítési kötelezettségét írja elő.
Kisegítő szabályként került a (2) bekezdés beiktatásra a 2001. évi törvénymódosításkor a munkaerő-kölcsönzés esetkörét illető jogalkalmazási problémák rendezéseként.
A perbeli esetben munkaerő-kölcsönzésről nem volt szó, így az Ebtv. 67. § (2) bekezdés alkalmazandósága fel sem merülhetett.
A felperes - mint foglalkoztató - az (1) bekezdés alapján köteles az üzemi baleset miatt keletkezett egészségbiztosítási ellátási költségek megtérítésére.
Nem helytálló a felperes azon érvelése, miszerint az Ebtv. 67. § (1) bekezdésében megjelölt "foglalkoztató" fogalmát a (2) bekezdés adja meg.
A (2) bekezdés - a fent kifejtettek szerint - munkaerő-kölcsönzés esetére tartalmaz speciális szabályt, a foglalkoztató fogalma az egyéb jogszabályok - így főként az Mtv., valamint a foglalkoztatási jogviszony jellegénél fogva irányadó jogszabályok - (pl. Ptk., stb.) alapulvételével határozható meg.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Ebtv. egyéb előírásai közt is használja a foglalkoztató fogalmát, általános megjelölésként (pl. a bedolgozói jogviszony esetén, a táppénz-szabályoknál, a betegség és anyaság esetére járó pénzbeli ellátások igénylésénél stb.).
Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben sem a "kölcsönvevőre" ír elő szabályokat. A 67. § esetében sem tehető egyenlőségjel a foglalkoztató és a kölcsönvevő, mint azonos fogalmak közé.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság nem jogszabályt alkotott - amint azt a felperes kifogásolta a felülvizsgálati kérelmében - amikor az Ebtv. vonatkozó rendelkezését értelmezte, hanem törvényes jogalkalmazói feladatát látta el, ezzel pedig sem az Alkotmány, sem egyéb jogszabály rendelkezéseit nem sértette meg.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperesi munkáltató az Ebtv.-ben rögzített megtérítési felelőssége alól pusztán azon hivatkozással, hogy nem volt "kölcsönvevő", nem mentesülhet; ezen hivatkozása a kategorikus jogszabályi rendelkezések félreértelmezését, sőt, megkerülésének szándékát jelenti.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. MfvK.IV.10.004/2006.)