hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vasárnapi pótlék: nemhogy emelt összegű, de az alap is keveseknek jár

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő
1

Nagy a felhördülés a kereskedelmi dolgozók egy részének körében amiatt, hogy az üzletek vasárnapi nyitvatartásának tilalmáról szóló törvény hatályon kívül helyezésével egyidejűleg eltörölte az Országgyűlés a hét utolsó napján dolgozók egyes csoportjainak korábban fizetendő, emelt összegű bérpótlék-kötelezettséget is. Cikkünkben részletezzük, kit illet meg egyáltalán pluszpénz a vasárnapi munkáért, s kiderül, hogy a kereskedelemben dolgozók jelentős részének még az alap vasárnapi pótlék sem jár a jelenleg hatályos szabályok szerint.

A bérpótlék a munkavállalót a munkabérén felül illeti meg, mely szabálytól a felek még kollektív szerződésben sem térhetnek el – mondja ki a munka törvénykönyve 139. paragrafusának (1) bekezdése. A bérpótlék ugyanis a munkavégzés különös körülményeire tekintettel jár. A munkavégzés szokásos, átlagos feltételeit a munkavállaló és a munkáltató a munkaszerződés megkötésekor, már az alapbér megállapításánál figyelembe vették. Nem jogosultak vasárnapi pótlékra azok a munkavállalók, akik esetében a vasárnapi munkavégzés a foglalkoztatás jellegéből, a munkáltató tevékenységéből következik, így például a vendéglátás, idegenforgalom területén vagy például a múzeumban dolgozók.

Vasárnapi pótlékra azok jogosultak, akik többműszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben dolgoznak. Emellett vasárnapi pótlék illeti meg a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatottakat. A pótlék mértéke a törvény szerint 50 százalék, amely azonban csak abban az esetben jár, amennyiben vasárnapi munkavégzés nem rendelhető el esetükben az Mt. 101. paragrafusában nevesített bármely más okból.

Gyakran azonban éppen ez a helyzet, azaz, hogy azért nem jár bérpótlék, mivel például rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben, idényjellegű munka vagy megszakítás nélküli tevékenység keretében dolgozik az illető munkavállaló. Ezen túlmenően akkor sem jár bérpótlék, ha a munkavállaló kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben dolgozik, vagy társadalmi közszükségletet kielégítő, illetve külföldre történő szolgáltatás nyújtásához – a szolgáltatás jellegéből eredően – e napon szükséges munkavégzésre veszik igénybe. Ezekben az esetekben tehát akkor sem jogosult a munkavállaló bérpótlékra, ha egyébként többműszakos tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben dolgozik, illetve a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV.törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatják.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük, mikor nem jár vasárnapi pótlék, s külön kitérünk a kereskedelmi dolgozók vasárnapi munkavégzésére vonatkozó bérezési szabályok változásaira, amibe a Kúria is beleszólt.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Ha szeretne többet megtudni a munkajog területét érintő, 2016-os változásokról, jelentkezzen a HVG Munkajog-konferenciájára!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
totimi53

"EZ(!!!)" már MEGINT egy ÚJABB, "ALJAS SZEMÉT(!) húzás" a Kormányzat részéről!!! A munkavállalók MEGSARCOLÁSÁVAL akarnak nagyot "ÜTNI(?)" az úgynevezett "ellenzék"-en??? EZZEL akarnak ORBÁNÉK újabb "szavazóbázist" SZEREZNI - átcsalogatni - maguknak??? MIÉRT is nem(???) lehet "EZT" a "kérdést" a Munkáltató és a Munkavállaló KÖZÖTTI munkaszerződésben "szabályozni"???

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink