hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Túlórázik, hazaviszi a munkát? Cégek, amelyek tiltják ezt

  • hvg.hu

Hat óra van, és még mindig a munkahelyén ül? Emailekre válaszolgat? Úgy érzi, hogy baromi fáradt és már semmire sincs energiája? Több országban és cégnél már tudják erre a megoldást. Egyre több helyen központilag tiltják be a hivatalos munkaidőn kívüli emailezést és telefonálást, van, ahol pedig felemelkednek az asztalok, így nem tudnak dolgozni rajta a dolgozók. És ez a cégnek is jó, higgye el! Mi, magyarok erről csak álmodhatunk – írja a hvg.hu.

El tudja képzelni, hogy munkahelyén este hatkor felhúzzák az íróasztalokat a mennyezetre, és emiatt muszáj abbahagyni a munkát? A holland Heldergroen stúdió ilyen asztalokkal rukkolt elő. Nem véletlen, ugyanis egyre több nagy cég dönt úgy, hogy tiltja a túlórákat, a hétvégi munkát.

Van, ahol fél órával a hivatalos munkaidő lejárta után a vállalat szerverei nem továbbítják az emaileket, és fél órával a munkakezdet előtt élesedik csak újra a rendszer. Az emailek kitiltása csak a vezető beosztású alkalmazottakra nem vonatkozik. Egy francia technológiai vállalatnál pedig azt tervezik, hogy teljesen eltörlik a belső amailezgetést.

Az indok, a kipihent dolgozó kreatív dolgozó, amit a hvg.hu adatokkal is bizonyít, hiszen egy sor országban, ahol kevesebb a munkaidő, jobb a hatékonyság.

A cikket teljes terjedelmében a hvg.hu-n olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink