hirdetés
További témák

Sztrájkfenyegetés a BKV-nál, letétbe helyezett felmondások

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

Sztrájkot jelentenek be április végére a tömegközlekedési dolgozók, ha a jövő hónap elejéig nem oldódik meg meg az ágazatban foglalkoztatottak bérhelyzete – közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke ma az ATV-ben. Az érintett munkavállalók nyomásgyakorlásuk egyik eszközeként tömegesen helyezik letétbe a felmondásaikat arra az esetre, ha a munkáltató rövid határidővel nem teljesíti a követeléseiket. Cikkünkben sorra vesszük, hogy jogilag milyen lehetőségek állnak nyitva a tárgyaló felek előtt.

hirdetés
hirdetés

A kormányzat ígéretet tett arra, hogy az állami társaságoknál a munkavállalók bére több lépcsőben, jelentős fejlesztésen fog keresztülmenni. Szemben azonban a MÁV, illetve a Magyar Posta munkavállalóival, a fővárosi BKV dolgozóinak a bére (az átlagos fizetés mértéke: 220-350 ezer forint) nem emelkedne. Ez pedig a szektort sújtó munkaerőhiányra tekintettel ellátási zavarokhoz is vezethet. A szakszervezeti elnök elmondása szerint nemcsak járművezetők, de szakmunkások is elmennek a BKV-tól a jobb fizetés reményében – akár más területekre is –, miközben új munkaerő nem érkezik a közlekedési vállalathoz.

Forgalomba áll kora délután az első felújított szerelvény a 3-as metró vonalán

Forgalomba állítják a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt hétfő kora délután Budapesten. Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindítása előtt közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indul utasokkal Kőbánya-Kispestről. A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen felújított szerelvények közlekednek a vonalon. Két héten belül már három korszerűsített szerelvényen lehet majd utazni, és Magyarországon van már öt felújított szerelvény – tette hozzá Tarlós. Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító tömegközlekedési útvonala a 3-as metróvonal, a 17 kilométeres útvonalon naponta félmillióan utaznak.

A letétbe helyezett felmondás nem jogi eszköz

A munkajog a felmondás fogalmát ismeri, a letétbe helyezett felmondást azonban nem. A munka törvénykönyve rendelkezései alapján a munkaviszonyt bármelyik fél egyoldalú, írásos jognyilatkozatával megszüntetheti. A felmondás tehát olyan, írásbeli jognyilatkozat, mely a felmondási idő leteltével a munkaviszonyt megszünteti.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben bemutatjuk a munkaügyi vita ez esetben lehetséges megoldásait.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, egy HVG magazin csomagot (HVG Extra A Nő és HVG Extra Business) is küldünk önnek, és 25%-os kedvezménnyel vehet részt a HVG Munkajog 2017 Konferencián! Az akció feltételei a 2017. március 20-ától május 2-áig megrendelt, és 2017. május 15-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Munkáltatói lakáscélú támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Fordított áfa alkalmazása alvállalkozó esetében

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Horvátországban hajó bérbeadása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2017 március
H K Sze Cs P Sz V
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X