hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szabadság a négyzeten: így jár a gyed és a gyes után

  • adozona.hu

Mennyi szabadság jár annak a kismamának, aki gyermekei után 2011 és 2013 között terhességi-gyermekágyi segélyben, gyedben, majd gyesben részesült, aztán most februárban megszűnt a munkaviszonya? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

hirdetés

Olvasónk kérdésében pontosan jelezte a gyermeknevelési ellátással töltött időszakokat is, de a kismama születési évét nem. Az utóbbi hiányában dr. Hajdu-Dudás Mária a – mások számára is hasznosítható – számítási metodikát ismertette.

Első lépés: az adatok összeírása

Ennek során meg kell nézni, hogy a munkavállalót az érintett években – jelen esetben 2011-2013. között – összesen hány munkanap szabadság illette meg, beleértve az életkor alapján, a gyermekek után és az egyéb jogcímen járó pótszabadságokat is.

Dátumszerűen rögzíteni kell továbbá, hogy a dolgozó milyen időszakokra jogosult szabadságra (mikor volt szülési, illetve fizetés nélküli szabadságon, mikor volt keresőképtelen).

Második lépés: arányosítás

Ha megvan a szabadságnapok száma, azt követően arányosítani kell annak ismeretében, hogy a szülési szabadság (amikor tgyást kapott a kismama) teljes tartamára jár szabadság, a fizetés nélküli szabadságnak az első évére, ha annak megkezdésére 2011. augusztus 1. előtt került sor, ha ezt követően, abban az esetben pedig az első hat hónapjára.

Harmadik lépés: adjuk ki vagy váltsuk meg

Végül a fenti napok összege adja meg a munkavállaló részére járó szabadságot, melyet a munkáltató természetben köteles kiadni a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő 60 napon belül. A munkavállaló a kiadott szabadság után is jogosult szabadságra. Ha pedig természetben nem lehet kiadni a szabadságot, mert a munkaviszony megszüntetésre kerül, azt pénzben kell megváltani.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, részt vesz a sorsoláson is, ahol két főre és két éjszakára szóló kupont nyerhet a veszprémi OLIVA Hotel & Étterembe, félpanziós ellátással! Az akció feltételei a 2016. december 1-jétől 2017. január 4-éig megrendelt, és 2017. január 17-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Eváról katára áttérés

Tirpák Anita

Mérlegképes könyvelő és adószakértő

Corvin-Alkusz Kft.

Családi gazdaság

Lepsényi Mária

adószakértő

2016 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X