hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkaidő-nyilvántartás: kötelező, de van mozgásterük a munkáltatóknak

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő
2

A munkáltató egyik alapkötelezettsége, hogy pontosan nyilvántartsa munkavállalói munka- és pihenőidejét. Ezt – munkaügyi ellenőrzés keretében – a felügyelet minden évben kiemelten ellenőrzi.

A felügyelet tavalyi évi beszámolójának indoklása rámutat arra, hogy a munka- és a pihenőidő valóságnak és a jogszabályoknak nem megfelelő vezetésével a munkavállalók alapvető jogai sérülnek. Nem derül ugyanis ki ez esetben, hogy a munkavállaló igénybevétele nem lépte-e át a törvény által megengedett mértéket, valamint az sem, hogy a tényleges munkavégzése alapján kapott-e díjazást. Tekintettel arra, hogy a szabadságolások befejeztével megindul ennek a hatósági ellenőrzése, valamint, hogy a Kúria egyik friss döntése is foglalkozott a kérdéssel, érdemes áttekinteni a vonatkozó szabályokat.

Ezt kell nyilvántartani

A munkáltató kötelezettsége, hogy nyilvántartsa a munkavállaló rendes és rendkívüli munkaidejének kezdő és befejező időpontját és tartamát, készenlétének kezdő és befejező időpontját és tartamát, illetve szabadságának tartamát [munka törvénykönyve (Mt.) 134. paragrafus (1)–(2) bekezdései]. Ha a munkáltató a nyilvántartási kötelezettségét elmulasztja, egyéb jogkövetkezményeken túlmenően a bíróság a teljesített munkaidőt, valamint az esetleges rendkívüli munkavégzés mértékét bizonyítási eljárás keretében, mérlegeléssel állapítja meg (BH2009.1986., BH2009.120.).

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen bemutatjuk, mire kell odafigyelniük a munkáltatóknak.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
olahviktoria

Milyen munkaidő beosztást lehet előre készíteni egy olyan cégnél,amelyik folyton változó munkahelyen, előre nem ismerhető munkákat végez. Csatorna tisztításról, szippantásról van szó, ahol az esetek többségében a munkavégzés előtt egy-két nappal lehet tudni, hogy hol és milyen munkát kell végezni. A rugalmas munkavégzésre szóló szerződés értelemszerű, de erről előre egy hónapra tervet készíteni?

QUO VADIS

"a munkahelyen fellelhetőnek kell lennie a munkavállaló munkaidő-beosztásának" ... hol van a munkahelye és hol van munkavégzés helye a postásnak, a gázóra leolvasónak, vízszerelőnek, a pizzafutárnak, stb., ... ha jól értem akkor ezen munkavállalók esetében nem elegendő ha a munkáltató a "helyben szokásos helyen ill. módon" tájékoztatja a munkavállalót a munkaidő beosztásáról, ami egyben a munkaidő nyilvántartás is… ("az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető" Mt. 134.§ (3)) .... szóval ezen "kóborló" munkavállalók a zsebükben a munkaidő-beosztással végzik feladataikat? ... sem a régi sem az új Mt.-ben nem találtam erre vonatkozóan kötelezést… úgy gondolom az ellenőrök sem tudnának ilyen jogszabályra hivatkozni… az eddigi tapasztalatom szerint az ellenőrök a számukra javasolt(!) módon végzik feladataikat és ezek helyszíni ellenőrzésénél figyelembe veszik, hogy az adott munkáltatónál a munkaszervezés ezt lehetővé teszi-e, hogy a munkahelyen fellelhetőnek legyen a munkavállaló munkaidő-beosztásának ill. munkaidő-nyilvántartásának .

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink