hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megegyeztek a béremelésről a Tescónál

  • adozona.hu

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére – közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek a minimum 6 hónapja teljes munkaidőben a Tescónál dolgozó munkatársak esetén.

A béremelés 14 100 munkavállalót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) közleményében azt írta: a legnagyobb munkavállalói csoport 2018-ban is a szakmunkás bérminimum (180 500 forint) feletti összeget (197 000 forint) kapja meg a vállalattól, amelyet kiegészít a cafeteria, a dolgozói kedvezmény és adott esetben a műszakpótlék.

A KDFSZ közleménye szerint a béremelés érinti a raktári és egyes irodai osztályon dolgozókat is.

A KDFSZ és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megállapodott a munkáltatóval abban is, hogy 2018 áprilisában ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, és egyeztetnek a központi irodában dolgozók és az irodához tartozó munkavállalók béremeléséről, és ezt az egyeztetést 2018. május 31-éig lezárják.

A KDFSZ az egyeztetések során fontosnak tartotta kiemelni a fejlődés lehetőségének biztosítását, ezért javasolta, hogy tanulmányi szerződés keretein belül tegye lehetővé a cég az OKJ-képzést, ezzel is biztosítva a munkavállalók számára a szakmai fejlődést illetve az előrelépés lehetőségét.

A Tesco közleményében azt írta, a béremelések mellett nagy hangsúlyt helyez erre, ezért 2017-ben csaknem százmillió forintot fektetett be összesen több mint 1000 kolléga OKJ-képzésébe.

A Tesco a 2018-as béremeléssel 2017. január óta 11,1 milliárd forintot fordított a munkatársak bérének növelésére. Közölték, a cég elkötelezett, hogy a bérfejlesztéssel a 2016-ban megkezdett úton haladjon tovább, és 2018-ban is a szakképzett bérminimum felett tartsa a fizetéseket. A 2018 januárjától az áruházláncnál elérhető legalacsonyabb bér továbbra is jelentősen magasabb lesz a garantált szakképzett bérminimum összegénél, ráadásul ez vonatkozik a szakképzettséget nem igénylő munkakört betöltő kollégákra is, így közel négyezer nem szakképzett kolléga is részesül az emelésben – írta a Tesco.

A Tesco-Global Zrt. munkavállalói szeptember elején kezdtek sztrájkolni, mivel a szakszervezetek által augusztus végén benyújtott követeléseikről nem sikerült megállapodniuk a munkaadóval. A KDFSZ és a KASZ október 13-án jelentette be, hogy megállapodtak a 2017-es béremelésről és létszámbővítésről. A KASZ október végén azt közölte, hogy a jövő évi bérekről novemberben indulnak a tárgyalások a kereskedelmi áruházaknál. A Tescónál november 9-én kezdődtek az egyeztetések.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink