hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kinek, és miért jár pótszabadság? Itt vannak a részletek

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

Pótszabadságra jogosult a munkavállaló az életkora alapján és a gyermeke(i) után, ha a föld alatt, állandó jelleggel, illetve, ha ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozik, valamint a törvényben meghatározott egyéb jogcímeken is.

A húsz munkanap alapszabadság mellett pótszabadság jár a munkavállalónak az életkora alapján, így a

– huszonötödik életévétől egy,
– huszonnyolcadik életévétől kettő,
– harmincegyedik életévétől három,
– harmincharmadik életévétől négy,
– harmincötödik életévétől öt,
– harminchetedik életévétől hat,
– harminckilencedik életévétől hét,
– negyvenegyedik életévétől nyolc,
– negyvenharmadik életévétől kilenc,
– negyvenötödik életévétől tíz munkanap.

A törvény szerint a felek naptári évre kötött megállapodása alapján lehetőség van arra, hogy a munkáltató az életkor szerinti pótszabadságot az esedékesség évét követő év végéig adja ki.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben több, olvasók által felmerült kérdésre is választ kaphat.

A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink