hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szakképesítés ipari, kereskedelmi állásoknál: itt vannak a rendeletek

  • dr. Kéri Ádám, jogi szakértő

Egyes tevékenységek gyakorlóitól az állam – mint szabályozó – megfelelő képesítést követel meg. A szabályozás mögött számos ok húzódhat meg. Ilyen lehet aképesítés, munkavállaló védelme (ne sérüljön meg munkavégzés közben), a vásárló/fogyasztó biztonságának a garantálása, valamint a környezet megóvása. Cikkünkben részletezzük az egyes ágazatokra vonatkozó jogszabályokat.

Világszerte jellemző tendencia azonban a képesítési követelmények egyszerűsítése, azaz, hogy a felsorolt célok maximális védelme mellett – lehetőség szerint – kevéssé és csak a szükséges mértékben korlátozzák a gazdasági alanyok mozgásterét.

Egyes állások képzettséghez, végzettséghez kötöttségére vonatkozó előírások felbukkanhatnak az ágazati szabályok között (például a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben), illetve rendeletekben, attól függően, hogy mi az adott terület fő szabályozó eszköze.

A kereskedelem/vendéglátás (és kapcsolódó részében az ipar) területén a kiindulási pont a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. paragrafusa, amely csak felhatalmazó rendelkezéseket tartalmaz, konkrétumokat nem, azokat a különféle rendeletek írják elő.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen bemutatjuk, hogy az egyes ágazatokban mely rendeletek szabályozzák a szakképesítésre vonatkozó előírásokat, s miként változtak az elmúlt időszakban.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink