hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vigyázat, egyre több a munkahelyi baleset!

  • adozona.hu

Május elsejét követően e-mailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók – mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte, Magyarországon a munkahelyi balesetek száma évente meghaladja a 20 ezret, és növekvő tendenciát mutat. Megjegyezte, egyre többen dolgoznak, a munkáltatók azonban egyre inkább elhanyagolják a munkavédelmi kötelezettségeiket, és nem mindig tesznek eleget jelentési kötelezettségüknek sem a munkahelyei balesetek esetén.

A MOSZ elnöke szerint a munkavállalók gyakran nem tudják, hogy a munkahelyi balesetnél kártérítés is jár nekik, ezért is segít a szakszervezet.

Palkovics Imre elmondta, hogy Magyarországon a vállalkozások mindössze 2 százalékát tudják ellenőrizni a munkavédelmi hatóságok, a vizsgált vállalkozások 80 százaléka megsérti a törvényeket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink