hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csoportos létszámcsökkentés – így ítélt a Kúria

  • adozona.hu

A munkáltatónak megfelelő részletezettségű tájékoztatást kell adnia az üzemi tanács részére – derül ki egy csoportos létszám-leépítési per Kúria által közölt összefoglalójából.

Az üzemi tanács kérelmező kérelmet terjesztett elő annak megállapítására, hogy a kérelmezett munkáltató nem szolgáltatta ki a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók foglalkoztatási csoportok szerinti „megosztását”, kellő időben nem közölte a kiválasztás szempontjait, valamint a létszámcsökkentés elveivel kapcsolatban nem adott megfelelő tájékoztatást, ebből következően nem konzultált érdemben a kérelmezővel, ezért megsértette a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 94/B §-át.

Az elsőfokú bíróság a kérelmező kérelmeit elutasította. Az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. A kérelmező által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok téves jogértelmezés eredményeként jutottak arra a következtetésre, hogy a kérelmezett az Mt. 94/B § (3) bekezdés b) pontjában írt kötelezettségnek maradéktalanul eleget tett.

A munkáltatónak az üzemi tanács számára a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszámáról foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban a konzultáció előkészítése során, az első konzultáció előtt hét nappal kellett volna tájékoztatást adnia. A „szellemi és fizikai foglalkozásúak” csoportosításban történő adatszolgáltatás túl általános, abból az üzemi tanács számára nem adódott olyan információ, amely a konzultáció lefolytatását, a jogintézmény által biztosított cél, a munkavállalók védelme biztosításának megvalósulását, a csoportos létszámcsökkentés elkerülését, vagy legalább azok hátrányos jogkövetkezményei enyhítését, a munkavállalók képviselőinek a konstruktív javaslatok megtételére vonatkozó kötelezettsége teljesítését, a felek között megállapodás létrehozását lehetővé tette volna [Mt. 15/B § (3) bekezdés, 94/B § (5) bekezdés, a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/59/EK Irányelv Preambulum (2)-(3) bekezdés, II. szakasz 2. cikk].

A kérelmezett a konzultáció későbbi szakaszában a foglalkoztatási csoportok vonatkozásában további alcsoportokat jelölt meg, ezt azonban késedelmesen, az Mt. 94/B § (3) bekezdésében írt határidőn túl tette. A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság végzését abban a részében, amelyben helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzésének azon rendelkezését, amely elutasította a kérelmező Mt. 94/B § (3) bekezdés b) pontja kérelmezett általi megsértésre irányuló kérelmét, hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és megállapította, hogy a kérelmezett a kérelmező Mt. 94/B § (3) bekezdés b) pontja által biztosított jogát megsértette, egyebekben a jogerős végzést hatályában fenntartotta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Naplófőkönyv vagy pénztárkönyv?

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozásból kft.

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink