hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bérvita miatt munkalassítás lesz a Tescónál

  • MTI

Június 20-án tartják a következő bértárgyalást a Tesco áruházlánc vezetői és a szakszervezetek között, ezt követően nyilvánosságra kerül, pontosan mikor és milyen törvényes eszközökkel fejezik ki elégedetlenségüket a dolgozók az üzletlánc évek óta elhibázott bérpolitikája miatt érte, írja a Magyar Idők értesülésére hivatkozva az MTI.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint eddig több ezren csatlakoztak az áruházi alkalmazottak helyzetének javítását célzó országos demonstrációs kezdeményezéshez, melynek részeként júliusban munkalassításra lehet számítani több Tesco-egységben.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a lappal közölte: a következő bértárgyaláson a munkavállalói érdekképviseletek megpróbálják jelentősen feljebb tornázni a vállalat által a múlt héten bejelentett, dolgozónként bruttó négyezer forintos béremelés összegét. Amennyiben ez nem sikerül, még azon a napon bejelentik, hogy a nyár során mikor és milyen helyszíneken várhatók a demonstrációs lépések.

Az elnök jelezte, a szakszervezeti összefogásból országos elégedetlenségi hullámmá dagadó ügyhöz az érintett dolgozók mellett vásárlók, önkéntes aktivisták is csatlakoztak, akik a kijelölt Tesco-áruházakban részt vesznek majd a szervezett demonstrációkban.

A megmozdulásokra akkor lehet számítani, ha a cég alkalmazottainak 70 százalékát kitevő fizikai dolgozók esetében a vállalat által júliustól tervezett bruttó 165 ezer forintos fizetések az újabb tárgyalásunk eredményeként nem közelítik meg a korábbi elveknek megfelelően kalkulált bruttó 200 ezer forintos bérkövetelést. Ráadásul egyelőre azt sem tudják, a minimálbérnél magasabb fizetésen lévő áruházi vezetők mekkora emelésre számíthatnak, azt ugyanis a cég egyelőre nem ismertette, de ennek mértéke is kritikus lehet – jelentette ki a KDFSZ elnöke.

Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke arról beszélt a lapnak, hogy több ezer aláírás gyűlt már össze annak támogatására, hogy a szakszervezetek fellépjenek a kiskereskedelmi munkavállalók tisztességes bérezése érdekében. Elmondta, érdekképviseletként nincs más választásuk, mint a munkavállalók igényeinek képviselete, mely ez esetben a bérek versenyképessé tételét célozza. Ismertette, a június 20-ai tárgyalás előtt még sor kerül egy egyeztetésre a tescós boltvezetők, illetve a cég képviselői között, a dolgozók
körében eddig példátlannak számító egységes felháborodás azonban előrevetíti a várható folytatást.

Közölte, meghaladta előzetes várakozásaikat az eddig összegyűlt támogató aláírások többezres száma, a demonstrációs megmozduláshoz ráadásul nem csupán a tescós alkalmazottak java része, hanem más nagy áruházak dolgozói is csatlakoztak a szolidaritási nyilatkozatukkal – olvasható a Magyar Időkben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink