• Léderer Györgyné
Hozzászólások 0

Mikrobeszámolós hiba lezárt év után

Tisztelt Szakértő! Mikrogazdálkodói beszámolót készítő cégnél a beszámoló beadása után vettük észre, hogy a vevőszámláit nem megfelelően állította ki. A szerződések átvizsgálása után derült ki, hogy a számlák egy részében rossz teljesítési időpont került megállapításra, így az áfa mellett az árbevételt és a társasági adót is érintik a hibák. A számlákat most állították ki a helyes teljesítési időponttal. A kérdésem az lenne, hogy ezeket a számlákat melyik évre vonatkozóan kell lekönyvelni, érinti-e a már beadott beszámolót, illetve amennyiben nem, úgy 2018-ban 3 oszlopos mérleget kell-e beadnunk? Ugyanennél a cégnél egyik dolgozónál tévesen vontuk le az szja-t. Ez is 2018-ban került önellenőrzésre. Itt az szja-t és a bért érintő tételeket mikor könyvelem le és melyik évben szerepeltem? Köszönöm előre is a válaszukat: Léderer Györgyné


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5