• Anderlikné Lujza
1

Családi kedvezmény három gyermeknél

Tisztelt Szakértő! A testvérem élettársa már kitöltötte a családi kedvezmény nyilatkozatot. A probléma az, hogy nem összeget írt be, hanem azt, hogy mindhárom gyermek után igénybe kívánja venni a kedvezményt. A bruttó jövedelme viszont havonta csak 190 000 forint, tehát még járulékokkal együtt sem tudja a teljes adóalapcsökkentő összeget igénybe venni. A húgom is szeretné érvényesíteni a családi kedvezményt, az ő fizetése lényegesen magasabb, kb. 250 000 forint. A nyilatkozatnál ő az a) pontot töltené ki, vagyis azt, hogy az adóalapját havonta 220 000 Ft-tal csökkentsék. Mivel az élettárs (közös háztartásban élnek) mindhárom gyermek után kérte a kedvezményt, ezt a munkahelyén már le is adta, azt már nem tudja változtatni (természetesen a húgom is aláírta). Ezt nyilván elmondta a munkahelyén is, így az ő nyilatkozatát, amelyben összeget szerepeltet, nem akarják elfogadni. Olvastam (azt hiszem, itt az Adózónában), hogy a munkáltató ebbe nem szólhat bele, hiszen a többlet adó-visszaigénylés kizárólag a munkavállaló felelőssége: amennyiben többet igényel, azt 12%-kal növelten kell visszafizetnie. Mivel kettőjük jövedelme a járulékalapokkal sem éri el a 660 000 Ft-ot, ebből szerintem nem lehet baj. Szeretném kérdezni, hogy ilyen formában lehet-e érvényesíteni a három gyermek után járó kedvezményt, valamint van-e joga a munkáltatónak visszautasítani a húgom által kitöltött nyilatkozatot. Tisztelettel és köszönettel várom válaszát: Anderlik István Gyuláné


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5