• Weisz Teréz
Hozzászólások 0

Kuponos értékesítés könyvelése

A 2016. évtől jelentkezett előszőr, hogy a vállalkozások kuponok kibocsátásával ösztönzik további vásárlásokra a partnereiket. Az ügylet során az ügyfél (például kereskedő) szerződést köt egy szolgáltatóval, hogy a szolgáltató saját tevékenysége végzése során (például piackutatás, termékismertetés stb.) a magánszemélynek a tevékenységében való közreműködéséért, segítségéért köszönetképpen ügyfelünk terméke megvásárlásának ösztönzésére szóló kupont ad (5-10 ezer forint/darab) ajándékba. (Ennek esetleges adózási vonzatát a szolgáltató szerződésben vállalja). Az átadásra kerülő kuponok összértéke: 1 790 000 forint I. A magánszemély az ügyfél meghatározott üzleteiben, ha ezt bemutatja, és leadja, akkor a kupon értékének megfelelő mértékű engedményben részesül. Ez az engedmény megjelenik a számlán, ezzel befolyásolja az adóalapot, adót és természetesen a számla végösszegét is. II. Az ügyfél az így befogadott kuponokról, név, kuponazonosító, dátum, és érték szerint havonta elszámol a szolgáltatóval. Az ügyfél a havi elszámolás összegét áfamentesen átterheli a szolgáltatóra a köztük érvényben lévő szerződés szerint. Az elkészített adómentes számlában levonásra kerül az ügyfél és a szolgáltató közötti szerződés szerinti engedmény összege (12 %) – Tehát 1 darab 10 ezer forintos kupon beváltása esetén 8800 forintot terhelődik át a szolgáltatóra. Az ügyfél a magánszemély által történő vásárlás során átutalásos számlát bocsát ki, melyen engedményként szerepel a kupon értéke. I. A termék kibocsátásáról készült számla könyvelése (engedménnyel csökkentve!) T 311 – K 927 K 467 Ezt az összeget a vásárló bankon keresztül kiegyenlíti. T 384 – K 311 II. A havi elszámolás során az ügyfél kiterheli a szolgáltató részére a kuponelszámolás végösszegét, áfamentesen. A számlában negatív tételként szerepel a 12 % engedmény összege T 311 – K 927 (áfa nincs) Ezt az összeget a szolgáltató bankon keresztül kiegyenlíti. T 384 – K 311 Sajnos nem vagyunk biztosak a fenti könyvelési tételekben, ezért kérnénk a szíves tájékoztatásukat és véleményüket az ügylettel kapcsolatosan.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5