Hozzászólások 0

Állásfoglalás iránti kérelem kedvezményezett átalakulás kérdéskörében

Tisztelt Szakértők! Kérem Önöket, hogy állásfoglalásukkal szíveskedjenek iránymutatást adni az Itv. 26. § (1) bekezdésének g) pontja, valamint ennek tükrében a Tao. törvény 4. § 23/a) pontja szerinti kedvezményezett átalakulás szabályainak helyes alkalmazására vonatkozóan az alábbi ügyben: Az érintett cégnek (kft.) két természetes személy tagja van, mely természetes személyek törzsbetéteinek aránya jelenleg 70-30 százalék. A cég jegyzett tőkéje jelenleg 15 millió forint, a saját tőke értéke kb. 50 millió forint. A cég könyveiben két jelentős értékű tárgyi eszköz (ingatlan) szerepel. Az egyik ingatlan könyv szerinti értéke körülbelül 30 millió, a másiké pedig körülbelül 2 millió forint. A cég oly módon kíván szétválni, hogy a szétváló gazdasági társaságból kiválni szándékozó egyik tag (mely tag részesedése 30 százalékos) a társasági vagyon nagyobb értékű (kb. 30 millió forint) ingatlant magában foglaló részének felhasználásával és 3 millió forint jegyzett-tőke-értékkel új társaságot (jogutód I.) hozna létre, a szétváló gazdasági társaság pedig változatlan társasági formában (kb. 20 millió forint saját tőke értékkel, 12 millió forint jegyzett tőke értékkel, a kb. 2 millió forint értékű ingatlan megtartásával működne tovább a másik taggal (mely tag részesedése 70 százalékos) (jogutód II.). A kiválás következtében tehát kettő egyszemélyes kft. működne tovább illetve jönne létre jogutódként. Az Itv. 26. § (1) bekezdésének g) pontja, valamint a Tao. tv. 4. § 23/a) pontja jelenleg az alábbiakat rögzíti: Itv. 26. § (1) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól: g) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett átalakulás keretében történő vagyonszerzés; Tao. 4. § 23/a) kedvezményezett átalakulás: az olyan átalakulás (ideértve az egyesülést, a szétválást is), amelyben jogelődként és jogutódként is csak társaság (32/a) pont) vesz részt, ha a) a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás keretében a jogutódban részesedést és legfeljebb a megszerzett részesedés együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez, valamint b) szétválás esetén a jogelőd tagjai, részvényesei – egymáshoz viszonyítva – arányos részesedést szereznek a jogutódokban, c) az egyszemélyes társaság egyedüli tagjába, részvényesébe olvad be. A fenti tényállásra tekintettel kérem szíves álláspontjukat arra vonatkozóan, hogy a kiválás a kedvezményezett átalakulás körébe sorolható-e a fenti módon történő megvalósulás esetén, és így adott esetben a nagyobb értékű ingatlant megszerző, újonnan létrejövő gazdasági társaság a tulajdonszerzésére tekintettel mentesülhet-e a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól? Kérem Önöket, hogy fenti kérdésemre adandó válaszukat, illetve annak indokait részletesen kifejteni szíveskedjenek. Segítségüket előre is megköszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5