hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változtak a KATA és a KIVA feltételei

  • Szolnoki Béla
5

Kapcsolódó jogszabályok


Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750. számú törvényjavaslatról november 19-én döntött Országgyűlés. Bár még hatályba sem lépett, mégis több ponton módosultak a jövőre bevezetett új kisvállalkozói adónemek feltételei. Így talán megismerhetjük a végleges kisvállalati adót (Kiva) és a kisadózók tételes átalányadóját (Kata). Aki ezeket választja jövőre, annak alig több, mint egy hónapja marad a döntésre és bejelentkezésre. A következőkben röviden ismertetjük, hogy mi is változott november 19-én.

Mielőtt megijednénk, érdemes megjegyezni, hogy a megismert rendszer lényege nem változik. Mielőtt egy új – feltehetőleg több éves - adónemet bevezetnek, számos tartalmi, rendszerbeli és formai kérdést, összefüggést kellene tisztázni és jogszabályban formalizálni. Erre a mai gyakorlat azt mutatja, hogy a gyorsan elfogadott, napi módosítási indítványok hálójában nem elég a törvényt elfogadni, hanem a kialakított pontatlanságokat, vagy olykor ellentmondásokat, vagy éppen kedvezményeket még a bevezetés előtt célszerű tisztázni, illetve a működőképességet javítani. Így került sor a 2012. évi CXLVII. törvénnyel kihirdetett kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) további korrekciójára.

hirdetés
hirdetés
Törvényismertetés, gyakorlati kérdések, szakértői válaszok
Adóváltozások 2013. HVG Nexon Konferencia

Tudjon meg mindent az adóváltozásokról a HVG adókülönszámának szerzőitől!
http://www.konferencia.hvg.hu/hvg-nexon-adovaltozasok-2013.html

A folytatáshoz előfizetés szükséges

Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

14 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 11 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 11 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2015

2015-ös HVG Adó- és Tb-különszám

HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa(24 170 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2015-ös HVG Adó-különszám
  • » 2015-ös HVG Tb-különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A szakképzésbe beszámítható kreditpontokról részletes információt itt talál.


Hozzászólások (5)

KISS J

Tiaztelt Adózóna

Kivára bejelentkezett vállalkozó milyen módon tudja igémybe venni a 25 év alatti ill. az 55 év feletti dolgozói után a szociális hoozájárulási adóból levonható kedvezményt.
tisztelettel Kiss József

bandya0

Tisztelt Adózóna!

Keverednek az információk a különféle szaklapokban és honlapokon. Ha egy KATA-s főállású egyéni vállalkozó február 24-től szüneteltet, vagy munkaképtelen lesz, akkor is meg kell fizetni a teljes havi tételes adót??? Ugyanez vonatkozik a szünetelés és a munkaképtelenség végére is.
Itt nincs lehetőség időarányos (napokban történő)számításra?
Buta kérdés, de miért?

Köszönöm a segítséget

Bándy Annamária

chipsi

Érdeklődni szeretnék, hogy melyik a kedvezőbb vállalkozási forma. Csak vállalkozóként tehát számla ellenében tudnak alkalmazni egy cégnél, ahol munkát végzek. Egy KFT-ben ha felvesznek és azon keresztül számláznak a cégnek, vagy ha én az egyéni vállalkozói igazolványt kiváltom és úgy számlázok - a jobb? Természetesen a járulékokra és különböző vonzatokra gondolok. A KFT-s megoldás családi vállalkozás, de nem szeretnék plusz költségeket okozni nekik. Köszönöm válaszukat.

KISS J

12 fős kisvállalkozás minimálbéres foglalkoztatással évi 50 mill. bevétellel célszerű-e választania a kivát 2013-ra.
köszönettel Kiss J

mami51

kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozó, illetve ha a Bt tagja nyugdíjas választhatja-e a KATA-t, mert a kiváltott adók és járulékok között nem szerepel az egészségügyi hozzájárulási járulék.
köszönöm a segítséget Gyurcsákné

Új hozzászólás



TÖBB, MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Alapítvány áfa

dr. Csobánczy Péter

adószakértő

Sérült, eladhatatlan árukészlet selejtezése

Sinka Júlia

adó és számviteli tanácsadó

Cégek által alapított kft. nyeresége, osztaléka?

Pölöskei Pálné

adószakértő

2014 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X