hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sorvezető a kata-bevalláshoz, fontos részletekkel

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló

Éves katás bevétele 6 millió forint alatt volt, vagy fölötte? Cipel-e valamilyen kötelezettséget a katás előtti időszakból? Van olyan adózó, akinek 1 millió forint fölött számlázott? Ezeken is múlik, hogyan kell a bevallását elkészítenie.

A kisadózó vállalkozásoknak az adóévet követő év február 25-eig, az állami adóhatóság által rendszeresített, papír alapon vagy elektronikus úton benyújtott nyomtatványon (14KATA) kell nyilatkozniuk vagy bevallást tenniük az adóévben adóalanyként megszerzett összes bevételükről, amire a 2014. naptári év után mellékelt nyomtatvány vonatkozik. Az adózók többségére csak egy nyilatkozat vonatkozik, ami igazodik az adónem egyszerűségéhez.

Először nézzük a nyilatkozatot. A 14KATA nyomtatvány borítólapján, ami egyben a nyilatkozat helye is, négy plusz egy darab potenciális előzetes nyilatkozatot kell tenni (ezt a C blokkban találjuk). Először is külön érdeklődik a nyomtatvány a nyilatkozat vagy bevallás jellegéről,nevezetesen arról, hogy adóhatósági helyesbítésként (H) vagy önellenőrzésként (O), esetleg ismételt önellenőrzésként nyújtották-e be? Általában ez az adózók nagyon kis részére vonatkozik, így az átlagadózó ezt át is ugorhatja kitöltés nélkül.

Ezt követően a bevallás típusát kell lenyilatkoznunk. Ezt a négyzetet is csak különleges esetben kell kitölteni, nevezetesen, ha az adóalanyiság évközben megszűnt, mégpedig annak oka szerint részletezve, azért, mert átalakult (A), vagy az adóalanyiság feltételei nem teljesültek (H), vagy az egyéni vállalkozói tevékenységét megszüntette (E), szünetelteti (S), illetve végelszámolták (V), vagy egyéb jogutód nélkül megszűnt (M és még egyéb esetek és rövidítések is előfordulnak). Ha az adóalanyiság év közben szűnt meg, akkor a megszűnést követő 30. napig kell a nyilatkozatot, vagy a bevallást benyújtania, eltérően az általános szabálytól. Az átlagadózók nagy részét azonban ez a kocka sem érinti (azaz üres marad).

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, mi a különbség a nyilatkozat és a bevallás között, továbbá mikor kell figyelemmel lenni a korábban vállalt kötelezettségekre!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink