hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezért választják a kisadózást

  • lapszemle

Az elmúlt három évben a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá tartozó vállalkozások száma majdnem megduplázódott, míg a kisadózók tételes adóját (kata) fizetők száma közel 120 ezerrel nőtt, a két adónem legutóbbi módosításai révén 24-26 milliárd forinttal több maradhat az érintett vállalkozásoknál – írta a Világgazdaság szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatai alapján.

A tárca február végi adatai szerint 13 ezer 345 társas vállalkozás tartozott a kiva hatálya alá, a katát már 194 ezer 753 adózó választotta. A lap emlékeztet, hogy januártól több szabály is változott, így a katánál megduplázódott a bevételi határ, a kivánál csökkent az adókulcs, és duplájára nőtt a létszámhatár. Január eleje óta több százzal nőtt a kivások száma, a katások húszezerrel lettek többen, bár a lap megjegyzi azt is, hogy a kata hatálya alól több ezer cég esett ki az év végén.


Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár a Világgazdaságnak elmondta: a kata esetében azzal kalkuláltak, hogy a módosítás közel 16 milliárd forintot hagy a 29-30 ezer átlépőnél, az újonnan áttérő kivás cégeknél pedig – a jelenlegi vállalkozások jellemzőit alapul véve – 8-10 milliárd maradhat. Tehát idén a katára és a kivára áttérő vállalkozásoknál az átalakítások nyomán összesen mintegy 24-26 milliárd forint maradhat.

A kata esetében az áttérők közel fele szja-s egyéni vállalkozó, 15 százalékuk eváról, a maradék pedig a társasági adófizetésről (tao) tért át. A kivát választók túlnyomó többsége előzőleg a tao hatálya alá tartozott – írta a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink