hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb könnyítést ígértek a katásoknak

  • MTI/Adózóna

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Emlékeztetett: az idén a kormány megkétszerezte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában.

Jelezte: több mint 605 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget az, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos felső határa 12 millió forintra nő. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, amellyel az unióban is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók minimális adó-adminisztrációja. Amennyiben ugyanis Brüsszel támogatja, a jövőben az évi 12 millió forintnál kisebb bevételt elérő vállalkozások mindössze évi egyetlen nyilatkozattal letudhatják bevallási, nyilvántartási kötelezettségüket. 

Tekintettel arra, hogy Magyarország csatlakozási szerződésében az alanyi áfamentesség maximális értékhatárát 8,8 millió forintban rögzítették, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak. 

Varga Mihály elmondta: a kabinet nem kér többet az Európai Bizottságtól, csak annyit, amennyi más országnak is jár. Engedélyezték a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is sorolta, hozzátéve, hogy akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.

Ha Brüsszel hozzájárul a magyar kormány kéréséhez, akkor az 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez a kisvállalkozóknak, és azt, hogy az érintettek egy évben egyszer, 10-15 perc alatt letudhatják az adóhatósággal szembeni elszámolási kötelezettségüket.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink