hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Árokba borultak a csempészett cigarettával

  • adozona.hu

A pénzügyőrök elől menekülve árokba borultak teherautójukkal cigarettacsempészek Kisarnál a hétégén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Jánvári Regina elmondta, hogy az adózatlan cigarettát szállító gépkocsit a Fehérgyarmathoz közeli településen akarták megállítani a pénzügyi nyomozók, de a sofőr észrevette őket és továbbhajtott, majd egy éles kanyarban kisodródott a járművével és az árokba borult.

A kocsi rakterében több mint nyolcvanezer doboz magyar adójegy nélküli cigaretta volt, amelynek értéke meghaladta a hetvenmillió forintot.

A sofőrt és utasát – mindketten magyar-ukrán kettős állampolgárok – őrizetbe vették. Az utas azt állította, hogy véletlenül keveredett az ügybe, csak stopposként ült a teherautóban.

A két férfi ellen orgazdaság bűntette miatt indult eljárás, és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink