hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Aknamunkában a dohánylobbi?

  • lapszemle

Közös levélben sürgette 16 uniós tagállam, köztük Magyarország egészségügyi tárcavezetője az Európai Parlamentet a dohányipari szabályozás szigorításáról szóló irányelv mielőbbi elfogadására. A levél aktualitása, hogy az EP szakbizottsága többszöri halasztás után a tervek szerint kedden szavaz a jogszabályról készült parlamenti jelentésről - írja a bruxinfo.hu.

A tagállami miniszterek azt szeretnék, ha legkésőbb év végéig megszületne a megállapodás a tagállamok és az Európai Parlament között az új szabályozásról. Ehhez azonban előbb a képviselőtestület szakbizottságának, majd a plenáris ülésnek is szavaznia kell a jelentésről. Az EP pozícióját utána még össze kell egyeztetni a tagállamokéval, amelyet június 21-én fogadott el a Tanács.

A közös tanácsi álláspont alapvetően támogatja azt a Bizottság által is javasolt megközelítést, amely remények szerint az idők során a dohányosok számának csökkenését eredményezheti. A tagállamok támogatásukról biztosították azt a javaslatot, melynek értelmében a cigarettásdobozok felületének 65 százalékán (mindkét oldalon) figyelmeztető feliratokat helyezzenek el és tiltsák be a markáns ízesítésű dohánytermékeket, amelyek különösen a fiatalok számára teszik vonzóvá a dohányzást.

Akárcsak korábbi alkalmakkor, a legújabb dohányirányelv előkészítését és elfogadását is a szabályozások szigorításától tartó dohányipar rendkívül intenzív lobbizása előzte meg. Rebecca Harms, az európai zöldek frakcióvezetője a héten azt nyilatkozta, hogy a Philip Morris International másfél millió eurót költött európai parlamenti képviselők jóllakatására, abban a reményben, hogy a nekik kedvező módosító javaslatokat terjesztik elő a jelentéshez. A német politikus tudomása szerint a dohányipari lobbi így vagy úgy a 766 fős képviselőtestület tagjainak egyharmadához jutottak el.

A Philip Morris a sajtó megkeresésére nem volt hajlandó nyilatkozni az említett összegről, de a lobbizás során megkeresett képviselők számát messze túlzónak nevezte.

Harms és párttársa, a közegészségügyi szakbizottság társelnökeként tevékenykedő svéd Carl Schlyter azt mondták a brüsszeli EuObservernek, hogy a túlnyomó részt jobbközép, konzervatív és liberális képviselők által beterjesztett módosító indítványok tartalmazzák azt az öt változtatást, amit a Philip Morris el szeretne érni.

Ezek közé tartozik az, hogy ne tiltsák be a mentolos ízű cigarettákat, a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatásai csak a csomagolás alján legyenek feltüntetve, kevésbé korlátozzák a következő generációs cigarettákat, mint amilyen az elektromos cigi, és csökkentsék a figyelmeztető címkék méretét is.

A tagállamok júniusban elfogadott közös álláspontja betiltaná az úgynevezett ízesített cigaretták árusítását, így kikerülnének a forgalomból a gyümölcs-, csokoládé vagy mentol ízű füstölgő termékek, illetve olyan adalékanyagok, amelyek hatására szenvedéllyé válhat a dohányzás. A rendelkezés célja, hogy a dohánytermékeknek valóban dohány ízük és szaguk legyen.

A kormányok arról is döntöttek, hogy a cigaretták csomagolásának mindkét oldalán a felület 65 százalékát a dohányzásnak az egészségre gyakorolt káros hatására figyelmeztető feliratok és képek foglalják el. A tagállamok bizonyos feltételek mellett szigorúbb szabályokat is bevezethetnek, például akár az Ausztráliában már alkalmazott egyszerű, egyszínű csomagolást is.

Az új szabályok a félrevezető címkézést is betiltják. Ilyennek számítanak azok a címkék, amelyek félrevezetően „természetesnek” vagy „organikusnak” tüntetik fel a cigarettát.

A régi irányelv frissítését és kiterjesztését az időközben a piacon megjelent új dohánytermékek is indokolták. A jövőben, a direktíva hatályba lépését követően bármilyen új típusú terméket először engedélyeztetni kell majd a piacra dobása előtt.

A nikotintartalmú termékekre, például az elektronikus cigarettákra is kiterjedne az új szabályozás. Az elektronikus cigarettákat csak egy előre meghatározott nikotintartalom alatt lehet majd piacra dobni, feltéve, hogy a csomagolásaik egészségügyi figyelmeztetéseket is tartalmaznak. Egy bizonyos nikotinszint fölött csak akkor engedélyezik a terméket, ha nikotin helyettesítésére szolgáló terápiáknál használják ezeket.

Az illegális cigarettakereskedelem és a termékek hamisításának megnehezítésére egy biztonsági elemeket is tartalmazó nyomon követő rendszert is bevezetnének.

A tagállamoknak végül jogukban áll majd a dohánytermékek táveladásának (például internetes értékesítésének) a betiltása is, ha úgy látják jónak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink