hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pálinkaharc: elbukott adómentesség

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó
4

Nem egyeztethető össze az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, illetve főzetni – mondta ki múlt csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény kimondja:

„Adómentes jövedéki termék
(3) Adómentes a magánfőzésben a magánfőző által évente legfeljebb 50 liter mennyiségben előállított párlat [63. § (2) bekezdés 1. pont], feltéve, hogy az a háztartásában való személyes fogyasztásra szolgál.”

A legálisan 50 liter mennyiségű pálinkafőzés vagy főzetés Magyarországon nagy népszerűségnek örvend, hiszen igen komoly hagyományai vannak az otthoni pálinkafőzésnek. 1980 után az állam maga szüntette meg szeszmonopóliumát, ugyanis az 1982. évi törvényerejű rendelet kimondta: „Gyümölcsből készült pálinka előállításával magánszemély is foglalkozhat.” Kinek a szülei vagy a nagyszülei ne főztek volna otthon pálinkát családi felhasználásra, és ne izgultak volna a fináncok érkezésétől... Sőt az egyik utolsó még épségben lévő várunk – Szepes vár – is egy pálinkafőzés eredményeként robbant fel. Nagy történelme van tehát a szeszfőzésnek itthon és más külföldi országokban is.

Ha Ausztriának, Csehországnak és Németországnak megengedik az otthoni sörfőzést, Szlovéniának pedig a pálinkafőzést, jogos lehet a kérdés: akkor mi miért nem főzhetünk? 

Magyarország már az 1990-es évek közepén megpróbált mentességet, illetve átmeneti jövedékiadó-mentességet szerezni, azonban ezt a fenti országokkal ellentétben soha nem sikerült neki. Az 50 literes szabad főzés miatt Brüsszel 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a házi pálinkafőzés bérfőzési szeszadójának eltörlése miatt. Brüsszel szerint Magyarország a házi párlatkészítésre nem alkalmazhatott volna adómentességet. Az EU végrehajtó testülete két hónapot adott a magyar kormánynak, hogy változtasson a szabályozáson, de a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a pálinkafőzés "a magyarság kulturális örökségének része", vagyis nem engedett, így az ügy az Európai Bíróságra került.

Az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját uniós jogszabály (a 92/83/EGK irányelv) harmonizálja, a belső piaci verseny torzulásainak megelőzése érdekében. Az irányelv alapján Magyarország a szeszfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket 50 százalékkal csökkentheti évi 50 liter mennyiségig. A pálinka előállítása kapcsán Magyarország által alkalmazott mentesség ezért meghaladja az uniós szabályozás által megengedett mértéket.

Az Európai Unióban központilag szabályozzák az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját, hogy megelőzzék a közösség belső piacán a verseny torzulását. A csatlakozási szerződésben Magyarország vállalta, hogy a szeszfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket ötven százalékkal csökkentheti évi ötven liter mennyiségig. Tehát Magyarország arra kapott felhatalmazást, hogy a jövedékiadó-mértéket 50 százalékkal csökkentheti, azonban a pálinkafőzést nem teheti adómentessé. Egyébként az 50 százalékos szabály is csak 2015-ig lehetett volna alkalmazni, azt követően felülvizsgálták volna. A magánfőzött, illetve a bérfőzött pálinka évi 50 litert meghaladó mennyiségére egyébként az általános szabályok szerinti jövedéki adót, azaz egy hektoliter tiszta alkoholra 333 385 forintot kell fizetni.

Az Európai Unió Bírósága szerint, még ha vannak is olyan tagállamok, amelyekben a párlat házi előállítása jövedékiadó-mentes, az nem mentesíti Magyarországot az uniós jogból eredő kötelezettségek teljesítése alól. Nem lehet hivatkozni arra sem, hogy esetleg mások is megszegik a közösségi előírásokat, még akkor sem, ha ellenük nem indítottak kötelezettszegési eljárást. Természetesen Brüsszel azt szeretné, ha mindenki főzné továbbra is a pálinkáját némi költségvetési hozzájárulás keretében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (4)
Régenyi Adriána

A jövedéki adó és a bérfőzési, plusz otthonfőzési többletre a szeszadó nem ugyanaz. Mintha kicsit összekeveredett volna a cikkben a kettő.

szelaci

Az komcsi-liberális-kutya EU-parlamentből és EU-bíróságból soha nem lesz demokratikus szalonna. A becsületes nemzetállamok ellen minden aljasságot felhasználnak, de különösen ellenünk, mert példát mutatunk hazafiságból és hazaszeretetből, melyek másoknak is mintául szolgálnak. Kilépésünk esetén az EU veszítene többet.

Pálffy István

Főztünk pálinkát akkor is amikor nem volt engedélyezve, főzünk most is ,hogy engedélyezve van, főzni fogunk azután is ha megint betiltják.Az EU pedig bekaphatja.

emeszter

Már miért bukott volna el?
Mert ez az igazságos, nagyszerű EU úgy gondolja?
"Az Európai Unió Bírósága szerint, még ha vannak is olyan tagállamok, amelyekben a párlat házi előállítása jövedékiadó-mentes, az nem mentesíti Magyarországot az uniós jogból eredő kötelezettségek teljesítése alól. Nem lehet hivatkozni arra sem, hogy esetleg mások is megszegik a közösségi előírásokat, még akkor sem, ha ellenük nem indítottak kötelezettszegési eljárást. "

"még ha vannak is olyan tagállamok.., ellenük nem indítottak...)"

Amúgy is elég gyakran hangzik fel manapság Eu-szerte jogosan:"Fuck off EU!"

A harc most kezdődik.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink